Csehszlovák Tivoli játék
2018. november 13. írta: ToyaHSW

Csehszlovák Tivoli játék

dsc_0001.JPG

Akik követik a blogot pontosan tudják, hogy mennyire szeretem a Tivoli játékokat (is). A több méretben gyártott, rendkívül egyszerű játékok grafikája mindig magával tud ragadni egy kicsit.
A mai napon egy újabb Tivoli játékot szeretnék bemutatni nektek, amit Csehszlovákiában gyártottak.
Sajnos a gyártóra sehol nem találtam utalást, így összesen annyit sikerült kiderítenem hogy a 80-as évek elejéről származik.

A játékra magára nem vesztegetnék sok szót, hiszen már több Tivoli játékot is bemutattam nektek. Ki kellett lőni a golyókat, majd megvárni melyik tartóba esnek be és az ott szereplő pontszámokat összeadni. A játékot az nyerte, aki magasabb pontszámot ért el egy kör alatt.

A Csehszlovákiában gyártott Tivoli leginkább az itthon gyártott változatokra hasonlít formára és kidolgozásra is. A legfontosabb rész a hátlap, aminek a grafikája minden esetben meghatározó volt.
Itt sem lehetett okuk a gyerekeknek panaszra, hiszen az űrhajózás szolgált témául a játékhoz. Ennek megfelelő a táblán van űrhajó, műhold, bolygó, csillagok és még egy rádióteleszkópot is felfedezhettek a sarokban. A tábla alapszíne sötétkék, amin nagyon jól mutatnak a csillagok, a rakéta lángja és más apró részletek is.
Már csak a tábla nézegetésével el lehet lenni egy darabig.
A golyóból összesen hat darabot lőhettünk ki egy kör alatt a műanyag rugós kilövő segítségével, amelyek ezt követően valamelyik tartóban landoltak.
A játék amúgy átlátszó plexi fedőlapból, fém lemezből készített táblából és fém golyókból áll. Ennek megfelelő elég időtálló szerkezet, aminek egyetlen gyenge pontja a kilövő szerkezet.

Szerencsére itt még annak sincs baja, így tényleg gyönyörű állapotban maradt meg a játék.
Természetesen a múzeumban lehetőségetek lesz majd közelebbről is megnézni a játékot, de addig maradnak a megszokott fényképek.
Jelenleg még ezzel kell beérnetek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2414370093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fehérlapos 2018.11.15. 16:15:48

Köszönöm szépen! Örömet szereztél ezzel a játékkal, 7-8 éves koromban lehetett ilyenem, azóta nem találkoztam vele. A leírésod pontos, tényleg hosszú perceket töltöttem el a nézegetésével.
süti beállítások módosítása