Ritka ITES játékok
2018. április 27. írta: ToyaHSW

Ritka ITES játékok

Természetesen az egykori Csehszlovákia is a szocialista játékgyártás fellegvárának számított, ahol olyan cégek ontották magukból a játékokat mint az ITES, a KDN, az IGRA vagy a Smer.
Ezúttal néhány ritkának és ennek köszönhetően drágának számító ITES játékot mutatok be nektek.
Remélem sokatoknak megvannak ezek a játékok és becsben tartjátok őket :)

hracky_kosmicke_vozidlo.jpg

A Kosmické Vozidlo nevét még kimondani is komoly feladat egy magyar számára. A név jelentése nagy vonalakban Kozmikus jármű, ami teljesen illik is az aprócska bolygókerekes játékra.
Futurisztikus forma, hatalmas antenna, villogó fények és a lemezből készült test nagyon különlegessé teszi ezt a játékot. Eddig egyszer láttam felbukkanni hazai aukciós oldalakon szép állapotban, de akkor balga módon nem vásároltam meg.
Ez komoly hiba volt. Természetesen az Aukro.cz oldalon pótolhatnám ezt a mulasztást, de nem szívesen postáznak hozzánk az eladók :(

s-l1000.jpg

Ez az autó egy Volha GAZ 21-es. Nem elírás részemről a Volha név, hiszen a dobozon is így szerepel. Nagyon sok változatban készült ez a műanyagból és fémből gyártott lendkerekes autó.
Volt belőle kabrió és szedán kivitel, de még összeépíthető változatban is meglehetett vásárolni.
Kicsit csúnyácska, ennek ellenére (vagy éppen ezért) ritkának és különlegesnek számít.

83182874.jpg

Amit a fényképen láthattok az nem más mint egy Skoda 1200-as. Ezt a klasszikus Csehszlovák autót is gyártotta természetesen az ITES számtalan változatban.
A műanyagból és fémből készült játéknak volt távirányítós, lendkerekes és felhúzós szerkezettel ellátott változata is. Természetesen mára a távirányítós számít a legértékesebbnek, persze szigorúan a régi fémből készült ITES távirányítóval.

5a88aaa2628024f7242e0100.jpg

Amit ezen a képen láthattok egy újabb Skoda. Ezúttal egy buszt választottam, ami a Skoda RTO-706 néven futott egykor. Egészen sokáig 1965 és 1980 között volt gyártásban, ennek köszönhetően számtalan színben gyártották.
Az egyik olyan játék, amit két különböző távirányítóval is megtudtok vásárolni, mivel a kor haladtával ez a része változott a játéknak.
Természetesen ilyen autóbuszt sem könnyű szerezni manapság, de érdemes mert ez a játék egyszerűen szép.

38f44324-0b4f-40af-b5dd-1622d7e6ddf8.jpg

A képen látható játék a Planetární Vozidlo. Ez az UFO forma természetesen szintén egy űrjármű - ha már azzal kezdtem ezt a bejegyzést, akkor lezáráshoz is ideális választás a sci-fi téma.
Ez egy kevésbé érdekes formájú játék, de az antennák, a fények és az érdekes fülke erről a játékról sem hiányozhat. Természetesen itt is bolygókerekes játékról van szó, amit szintén nem túl egyszerű beszerezni.

Ha bármilyen egykori Csehszlovák játékot szeretnétek beszerezni, akkor az Aukro.cz oldalon érdemes nézelődnötök, de ehhez nem árt cseh kapcsolat sem, ugyanis Magyarországra nem szívesen postáznak az eladók.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8413742056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása