Kacatok, amiket gyűjtöttünk 2.
2018. április 23. írta: ToyaHSW

Kacatok, amiket gyűjtöttünk 2.

Azt hiszem a sikeres bejegyzéseknek a sorsuk hasonló mint a filmeknek, el kell készíteni belőlük a folytatást is. Mivel a Kacatok, amiket gyűjtöttünk post különösen tetszett nektek, így magától értetődően a folytatás is elkészült.
Szerencsére kaptam az előző bejegyzésnél újabb ötleteket, így ebben a bejegyzésben kicsit részletesebben merülünk már alá a témában.

Nézzük akkor miket is gyűjtöttünk még, ami mai szemmel már egészen hihetetlennek tűnik :)

img00554_1.jpg

Matricák - Származhatott Bravo újságból vagy megvásárolhattuk a trafikban, a lényeg az volt hogy aktuális legyen és lehetőleg nagyon színes.
Ragasztottuk biciklire, iskolatáskára és szinte bárhova. Különösen ikonikus darab a fényképen is látható Sandokános matrica.

rgip_20_20.jpg

Régi pénzek - Sokan gyűjtötték a régi pénzeket. Mindenkit elbabonáztak a hatalmas összegekkel nyomtatott pengők. Nem tudtuk mennyi 1 milliárd feltétlenül, de azzal tisztába voltunk, hogy nagyon sok.
Azzal viszont nem voltunk tisztába, hogy mennyire értéktelen is volt a pengő és mennyit nyomtattak belőle. Persze vannak olyanok, akik ekkor szerettek bele a régi pénzekbe és gyűjtik azokat mind a mai napig.

08b9_4_big.jpg

Cigarettás dobozok - Bizony ilyesmit is gyűjtöttünk. A szüleink kicsit elnézőek voltak velünk és nem zavarta őket a sok üres doboz. a puha csomagolásúakat vattával tömtük ki, de az igazi kincsnek a nyugati kemény dobozok számítottak.
Manapság már inkább a bontatlan dobozok képviselnek értéket, így ha valaki úgy gondolja még mindig nem késő ezeket elkezdeni gyűjteni.

78b9_2_big.jpg

Gyufa cimkék - Mivel a gyufásdobozokon nagyon változatosak voltak a képek, így szinte adta magát hogy gyűjtsünk gyufa cimkéket.
Sokakat annyira elkapott a gépszíj, hogy egészen komoly gyűjteményt halmoztak fel az évek alatt. A cserélgetés is ment, így nagyon szépen fejleszthető volt a gyűjtemény. Manapság sem késő ebbe a hobbyba belevágni, ugyanis nagyon olcsón, nagyon szép gyűjteményeket lehet vásárolni.

vonatos_antik_kepeslap_vasutas_kepeslapok_vonatos_kepeslap_gyujtemeny_341121086486679_1.jpg

Képeslapok - A képeslapokat leginkább a lányok gyűjtötték, de a szebb és technikai vonatkozású darabokra a fiúk is fogékonyak voltak.
Persze ha lány volt a gyűjtő, akkor az állatos és a virágos képeslapok voltak túlsúlyban. Nem számított, hogy volt-e rajtuk üzenet vagy bélyeg, a lényeg a szép kép volt.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5213833352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása