Jáva építőjáték
2018. április 05. írta: ToyaHSW

Jáva építőjáték

java1.JPG

A tegnapi napon is egy kultikus hazai műanyag építőjáték mutattam be nektek és a mai napon úgy gondoltam ismét egy hasonló játékkal ismertetlek meg benneteket - bár szerintem ez az a játék, amit majdnem mindenki ismer és szeret.
Ez pedig nem lesz más mint a Jáva építőjáték, amit szintén a Thold családtól kaptam felajánlás útján.

De elsőként érdemes a magyar fejlesztésű építőjáték történetével megismerkedni, ehhez pedig az Okosjatek.hu-n található történet kiváló támpontot szolgáltat.
A Jáva építőjátékot 1948-ban találta ki Paksy Jenő, aki a tervei szerint saját vállalkozásban készítette volna a játékokat. Ebbe a szocializmus és a krónikus anyaghiány beleszólt, így a gyártás nem indulhatott el.
A megjelenésre ezek miatt a nehézségek miatt egészen 1960-ig várni kellett, amikor a feltaláló szerződést kötött a Mikrolin Mechanikai Játékgyártó Szövetkezettel, akik innentől felelősek voltak a kelet-európai piac ellátásáért és az új elemek fejlesztéséért Paksy úr vezetésével.
A nyugati forgalmazásra sem kellett sokat várni, amit a német  Plasticant cég vállalt fel. Természetesen a játék szinte minden országban hatalmas sikert aratott és nagyon érdekes, de még mind a mai napig készülnek Jáva építőjátékok, de már a Peppino-Impex Kft. lelkes csapatának köszönhetően.

A Thold családtól kapott készlet még nem a legújabb, ennek megfelelő mára kicsit viseletes is lett. Sajnos az évek alatt az eredeti dobozok elkoptak, így egy hatalmas műanyag dobozban találhatóak az elemek.
De mi is volt és mi a mai napig a Jáva titka?
A titok első sorban szerintem az elemekben és annak összeépítésében keresendő. A készlet alapvetően nagyon vidám színekkel operál és ez nagyon feldobja az építőjáték hangulatát. A változatos elemkínálatnak köszönhetően pedig szinte bármit meglehet a készletekből építeni.
Az elemek lényegében apró csövecskék, amelyekbe egy-egy tartó elemet kell beraknunk és így tudjuk összekapcsolni a csövecskéket. Természetesen extra elemek is megtalálhatóak a készletekben, így az elkészült dolgainkat akár beboríthatjuk a sík elemekkel, de a készletekben található kerekek és gömbök segítségével forgó építményeket is készíthetünk.
A Jáva a kreativitásban kísértetiesen hasonlít az első LEGO játékokhoz, ahol rendkívül egyszerűen lehetett építeni és bármit össze lehetett rakni, nem kellett hozzá szolgaian követni a leírásban szereplő terveket.
Szerintem a Jáva ennek köszönheti hatalmas sikerét és népszerűségét, ami mind a mai napig kitart.

Természetesen mivel régi készletről van szó, így a műanyag csövek már kicsit megkeményedtek és néhány darabból már letört egy-egy rész. Ennek ellenére ahogy a fotózáshoz előkészítettem a készletet szinte azonnal meglódult a fantáziám mi mindent tudnék építeni az elemekből.
Sajnos belemerülni nem volt időm a játékba, de a múzeumban természetesen nektek lehetőségetek lesz majd megmutatni a gyerekeiteknek, unokáitoknak, hogy milyen is volt a Jávával játszani. Ameddig erre nincs lehetőség, addig jönnek a megszokott fényképek, amelyek remélhetőleg sokatokban idéznek fel kellemes emlékeket a gyerekkorotokból.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4713812942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása