PEBE autók
2018. március 30. írta: ToyaHSW

PEBE autók

pebekran2.JPG

A mai napon szintén néhány felajánlás útján a gyűjteménybe került játékot szeretnék bemutatni nektek. Ezeket a játékokat az NDK PEBE készítette és ezúttal egy-egy kisautóról van szó.
Az egyik ezek közül a 516 Auto-Drehkran, míg a másik a PEBE Miniauto sorozatban megjelent Kranfahrzeuge.
A PEBE sorozat játékairól már egy régebbi bejegyzésekben (itt és itt) olvashattatok bővebben. A két játék a PEBE Miniauton 5 mm-es, míg az 516 Auto-Drehkranon 8 mm-es "bütykök" kerültek kialakításra.
Ennek megfelelően a két játék mérete is lényegesen eltér egymástól.

Az 516 Auto-Drehkranból egy működőképes és egyszerűen szétszerelhető darut lehetett eredetileg összerakni. Sajnos az építési útmutató amit bescanneltem elég hiányos, így néhány esetben a képzeletemre kellett hagyatkoznom.
Pár elem az évek alatt elveszett, így teljes pompájában sem tudtam felállítani a szerkezetet, de a fotók remélem azért majd segítenek abban, hogy elképzelhessétek milyen is volt ez a játék, amikor még valóban meg lehetett belőle építeni a daruskocsit.

A PEBE Miniauto sorozatban érkezett Kranfehrzeuge készletből két autót is összelehetett építeni. Az egyik egy klasszikus autómentő volt, míg a másik egy forgatható gémmel felszerelt daruskocsi.
Mind a kettőt megépítettem és nagy vonalakban egyezik is az általam talált képeken látható autókkal. Persze itt is már néhány darab elveszett, de mivel nagyon apró elemekről van szó nincs is mit csodálkozni a dolgon.

Személy szerint nagyon kedvelem a PEBE játékokat és nagyon örülök, hogy a gyűjteményben is egyre több darab található belőle. Ez volt lényegében a szocialista ipar LEGO játéka (ebből per is lett, de ez más lapra tartozik), amivel a gyerekek nagyon jól tudtak különböző autókat, épületeket építeni otthon vagy az óvodában.

A két készletet természetesen láthatjátok majd a múzeumban is (ígérem addigra komplettre rakom kötéllel a 516-os készletet is), de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1913790958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheRminator 2018.04.01. 14:42:29

Annyira vacak volt a minősége, hogy végül kiválogattuk a Lego közül, és bezacskózva elraktuk, nehogy előkerüljön. Törött minden eleme, és nagyon laza volt.

ToyaHSW 2018.04.01. 18:53:53

@TheRminator: Sok olyan szocialista játék volt, ami minőségben kihívásokkal küzdött és nem csak a Pebe volt az.
Mondjuk nálunk volt alternatíva és LEGO, de azokban az országokban ahol nem volt más és csak ez ott bőven megfelelt a célnak.

Division 2018.04.03. 14:32:31

Nem is tudtam, hogy ilyenek is voltak PEBE-ből. Nekem két készletem volt, de azokból csak kockaházakat lehetett építeni :-(
süti beállítások módosítása