Estetyka Ferrari Dino Berlinetta
2017. október 03. írta: ToyaHSW

Estetyka Ferrari Dino Berlinetta

estetykaferrari1.JPG

Ezúttal egy itthon kevésbé ismert lengyel játékot szeretnék bemutatni nektek a gyűjteményből. Mivel egy kisautóról lesz szó, így akik ezen a területen mozognak valószínűleg nagyon jól ismerik az Estetyka kisautókat.
Lengyelországban a Palarton kívül komoly játékgyártás az Estetyka és a Ruch gyáraiban zajlott.
Míg a Palart az elemes és távirányítós játékok területén mozgott inkább, addig a két utóbbi gyártó a kisautó területén volt otthon.

Mivel ebben a bejegyzésben az Estetyka egyik játékáról van szó, így inkább ennek a cégnek a játékairól ejtenék néhány szót.
A lengyel gyárban nagyon sok 1:43-as és 1:50-es modell készült, amelyek között megtalálható volt többek között a lengyel Polski Fiat,az FSO Polonez vagy az Ursus C-385-ös is, de természetesen nyugati autókat is készítettek.
A kínálatban olyan autók is szerepeltek mint a Ferrari P4, a Slingshot Dragster, a Mercedes SS, a BRE Samurai, a Hispano-Suiza J12, a Lamborghini Miura vagy a most bemutatásra kerülő Ferrari Dini Berlinetta.

A Matchboxokhoz hasonló kidolgozású kisautók persze egy kicsit elnagyoltak és egyszerűek voltak. A Ferrari Dino Berlinetta fém alvázzal és műanyag felsővel került ki a gyárból. A színválaszték a műanyag felsőrésznek köszönhetően elég változatos volt, hiszen az autót sikerült sárgában, kékben, zöldben és pirosban is megtalálnom.
Érdekesség, hogy az első lökhárító és a hátsó szárny is az alváz részét képezi, ennek megfelelően fémből készült. Nem kell ecsetelnem, hogy ez mekkora előnynek számított ha gyerek kezébe került a játék.
A plexi üveg mögött látszik a gondosan kidolgozott fehér műanyagból gyártott belső tér is, valamint még két matrica is található a kocsin.

A rugózása nem az igazi és én személy szerint a kerekeket is kicsit nagynak találtam. Az autó furcsán is fest ezeken az abroncsokon, de ha így gyártották azzal ma már nem lehet mit tenni.
Szerencsére tényleg kiváló állapotban maradt meg a kisautó, ami annak köszönhetően hogy itthon nem túl népszerű gyártmányról van szó tényleg nagyon olcsón került hozzám.
Ha az Ebay vagy más aukciós oldalakon próbáltam volna beszerezni a játékot, akkor súlyos összegeket kellett volna leszurkolnom érte.

Szerencsére így már a lengyel kisautó vonal is képviselve van a gyűjteményben, amit természetesen majd megnézhettek a múzeumban.
Addig pedig maradnak a megszokott fotók.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6412923305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hellsing 2017.10.03. 16:41:33

Ööö... Ez nem Dino Berlinetta. Ez egy Dino 206 S Competizione. A Dino Berlinettának az orrán (szó szerint) van egy bura alatt 4 lámpája, az ajtaja hagyományosan nyílik (nem felfelé) és nincs ilyen "orr-szárnya". Szerintem :)

Duplaxiii 2017.10.03. 19:44:09

Aranyos írás!
A gyűjtőknek nem ártott volna kicsit több típusismertető, hiszen egy roppant különleges modellről beszélünk.
hellsing kolléga jó helyen kapirgát, ez egy egyedi prototípus 1965-ből, a Ferrari Dino 206 SP!
Ami ikerlámpás!
Tehát, ha a modell egylámpás, akkor hibás, mert ilyen nem létezett!
Ugyankkor létezik a posztban jelzett is, az "eredeti" Dino.
A Dino jellemzője, hogy minden esetben V6-os erőforrással készült, egy korai F1 szabályra reagálva. Később társult hozzá Enzi fiatalom meghalt fiának a neve.
Hibás az az elterjedt dolog, hogy a Dino-t a Ferrari fiúról nevezték el.
Legtöbben a Dino-t az első utcai modellről, az Dino 206 GT, majd a 246 GT/GTS típusokról ismerik! Mindegyik V6 és középmotoros 2+2 üléses kupé, illteve targa.
A Minden lében két kanálban Tony Curtis tette világhírűvé!
(Ahogy a Magnum meg a V8-s sorozatot, a 208/308/328-ast, de nem a 348-ast...)
Volt még egy Dino 308 GT4 is, de ez kakukktojás, hiszen V8-as...
.
Van még egy elvarratlan szál, a posztban jelzett Berlinetta jelölés.
Az olasz sportkocsiknál a 2 és a 2+2 üléses KUPÉ karosszériás sportkocsikat jelzik Berlinettának.
A GTB a Gran Turismo Berlinetta jelölést takarja.
Az S (GTS - Gran Turismo Spider) pedig a nyitható tetőre utal náluk, de egybemossák a klasszikus spidereket (kabriókat) a targgákkal, ahol csak a vezető feletti tetőrész emelhető ki.
Érdekesség, hogy targa csak a középmotorosoknál létezik, így bármelyik Ferrari GTS vagy kabrió és akkor jellemzően orrmotoros, vagy targa és jellemzően középmotoros.
(A targát használja a Porsche is, de a Corvettek minden kupéja targa, de nem különböztetik meg jelzéssel, míg a nyitható tetősek meg az amerikai convertible jelzést viselik...)
.
Szóval szerintem a modell hibás, mert egylámpás, mert olyan nem létezett, ugyanakkor egy ritka egyedi autó másolata.
Igazából az aljára préselt típus nem is jelent semmit, hiszen valóban Ferrari, a Dino sorozathoz tartozik és kupé... De hogy melyik, az nem mindegy!
süti beállítások módosítása