Szerencsével ügyesen! társasjáték
2017. szeptember 13. írta: ToyaHSW

Szerencsével ügyesen! társasjáték

szerencsevel1.JPG

Ezúttal egy újabb felajánlás útján hozzám került társasjátékot tudok bemutatni nektek. Ezúttal a Ferencz Renátától kapott Szerencsével ügyesen! játékkal ismerkedhettek meg.
A társasjátékok Sigmond Géza tervezte, a gyártás az ismert Triton feladata volt, míg a forgalmazást a kor legnagyobb kereskedője a Triál végezte.

Sigmond Géza neve ismerős lehet a régi játékokkal foglalkozók számára, hiszen többek között az Autocross társasjáték tervezésének feladatait is ő végezte el. Igazából fogalmam sincs, hogy ezúttal a híres üvegtervező Sigmond Gézáról van szó vagy csak egyszerű névrokonság esete forog fent.
Majd remélem ebben a kérdésben kisegítetek majd.

De térjünk át a játékra, ami számtalan merőben szokatlan megoldással várta a játékosokat. Az első ami feltűnő volt az a játéktér, ami 64 mezőből és kívül számozott téglalapok kaptak helyet.
A második szembetűnő különbség a figurákat érinti, amelyek közül három egyforma méretű, de a negyedik bábú jóval nagyobb. A leírás szerint ennek a második játékmódban van jelentősége.
A harmadik feltűnő különbség a dobókocka, ami itt nem kocka, hanem számozott oldalú oktaédertest.

A játékot két módon lehetett játszani, de ez annyira bonyolult, hogy leírva nem is nagyon tudnám visszaadni a szabályok összetettségét.
Sajnos valószínűleg ennek a bonyolultságnak volt köszönhető a viszonylagos népszerűtlensége a játéknak, ami mára azt eredményezte, hogy nagyon kevés darab maradt meg.
Szerencsére Renátának köszönhetően a gyűjteményben is van már egy darab, amit természetesen megnézhettek majd, de addig maradnak a szokásos fotók.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4312827228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása