Lengyel műanyag kisautó
2017. szeptember 05. írta: ToyaHSW

Lengyel műanyag kisautó

lengyelkisauto2.JPG

Mivel úgy tűnik van igény a kisautók bemutatójára, ezért egy lengyel játékkal folytatom a sort. A rendszám alapján, ami WAA 1988 valószínűsíthető, hogy a játék 1988-ban készült.
A Varsóban gyártott kisautó teljes egészében műanyagból készült és igazi tömegcikk. A lengyel játékipar sokkal összetettebb feladatokra is képes volt, de természetesen a magyar játékgyártókhoz hasonlóan itt is készültek olcsó tömegcikkek.
A most bemutatásra kerülő kisautó egy ilyen darab.

A márkát meghatározni nem tudnám, de egy hasonló darabba sikerült néhány napja belebotlanom a neten, ebből arra következtetek, hogy készült néhány változatban ez a kisautó.
A belső tér a lehetőségekhez képest igényesen kidolgozva várta a gyerekeket, ami a külsőről annyira már nem mondható el. Sokat dob az autón a matricázás, azonban egyértelműen látszik, hogy a MEO mint olyan nem létezett. A matricák össze-vissza kerültek fel a kisautóra, ami valószínűleg a kézi munkának volt köszönhető.

Érdekes, hogy látszik játszottak az autóval, ennek ellenére az alján található matrica is szinte érintetlen. Ezen még az ár is látszik, ami 510 zloty volt. Mivel ekkor már nagyon komoly infláció volt Lengyelországban, így az 510 zlotyba kerülő autó kemény 55 Ft-ba került átszámítva (ezt sok keresés után találtam meg az MTI arhívumában).

 Hétfőn husz százalékkal leértékelték a lengyel zlotyt a szocialista országok valutáihoz képest. Ez idén a második ilyen devalváció, februárban 40 százalékos volt a zlotyértékvesztése. A hétfőtől érvényes árfolyamon 100 forintért 915,25 zlotyt, illetve 100 zlotyért 10 forint 90 fillért adnak a bankok.


Mivel a műanyag nem kopott és nem sérült, így különösen örülök az autónak, ami a már többször említett játékcsomag részeként került hozzám.

Természetesen a múzeumban ezt a kisautót is kézbe foghatjátok majd és ki is próbálhatjátok, de addig maradnak a megszokott képek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr112804238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása