Durham's Grand Prix Pinball
2015. november 28. írta: ToyaHSW

Durham's Grand Prix Pinball

gp-pinball1.JPG

Ezúttal egy újabb érdekes játékot szeretnék bemutatni nektek a gyűjteményemből. Néhány hete akadtam a játékra az egyik aukciós oldalon és a külalakja és kidolgozása annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy meg kellett szereznem.
A kidolgozás kísérteties hasonlóságot mutat a Lemezárugyár által fejlesztett játékával. Talán ez nem véletlen, mivel a Durham's Grand Prix flipper a szomszédos és baráti Jugoszláviában készült.

A 70-es évek első felében készült játék alapjául a Formula 1 szolgált és ezt próbálták a táblán és a hátlapon is jelezni. A pontok kijelzésére egy fordulatszámmérő és egy számozott lap szolgált, de emellett a felső részen az elmaradhatatlan pirosan villogó lámpa, kormánykerék, autók és természetesen egy sisakos versenyző is helyet kapott.
A táblán a legnagyobb és legkomolyabb versenyek nevét olvashatjuk (Daytona, Monaco, Indy, stb...) és érdekes módon a Can-Am versenysorozat nevét és természetesen itt sem maradhat el az autó.
A golyó kilövése és a karok kezelése szinte teljesen megegyezik a Lemezárugyár játékánál megismertekkel. Egyetlen eltérés ezen a részen a golyó visszajuttatása a rugós kilövőhöz, de hajlok rá, hogy a magyar megoldást jobb lett volna alkalmazni itt is.

A pontok számítása azonos módon történik. A lefele csorgó golyó megüti a rugókat, amelyek zárják az áramkört és a hátfalban található motort megmozdítják, ami megüti a csengőt és fogaskerekeken (ezek található a számlap és a mutatós pontjelző is) fordít egy kicsit.

A játék jelenleg is működőképes, de nem tagadom ráférne némi tisztítás és a hiányzó lábak pótlása. Mivel azonban így is kiváló állapotban van, elképzelhető, hogy csak a távoli jövőben szánom majd rá magam ezekre az apróságokra.

A játék viszonylag ritka manapság már, talán ezért is akadtam összesen egy példányra belőle az Ebay-en, amit közel 11.000 Ft-ért árultak - ez persze jóval több mint amit én adtam érte :)

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr388123490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása