Műanyag Star platós teherautó
2017. december 25. írta: ToyaHSW

Műanyag Star platós teherautó

platosstar1.JPG

Ismét a Thold családtól kapott játékok közül mutatok be nektek egyet. Ezúttal egy műanyag Star teherautóra esett a választásom, aminek a párjáról már olvashattatok az oldalon.
Ahogy abban a bejegyzésben már említettem a műanyag teherautó készült  tűzoltó, mixer, billencs, kukás, üzemanyagos, tartályos, konténeres és platós változatban is. Most ez utóbbi változattal szeretnélek benneteket megismertetni.
Amiért eddig nem mutattam be nektek a teherautót az a ponyva volt. Bizony a platós változat készült ponyvás és ponyva nélküli változatban is. A ponyvás változatnál néhány merevítő is helyet kapott a plató felett, ami a vászonból készült takaróponyvát a helyén tartotta.
Szerencsére a ponyvát nem kellett sem leszabni, sem megvarrni, csak a rögzítést kellett megoldani - amiben igazából eddig az időhiány akadályozott meg bennünket, valamint azért némi kísérletezéssel járt - de erről majd később.

A platós változat lényegében csak a felépítményében tér el a már bemutatott változattól. Ahogy az másik játéknál már említettem az alváz minden esetben azonos volt, így csak a megfelelő felépítményt kellett felpattintani a gyárba és máris mehetett a boltok polcaira a játék.
A platós változatra persze érdemes azért néhány szót vesztegetni. A sima platós változatnál összesen a plató hátsó része volt nyitható. A ponyvás változatnál azonban extraként még két oldalt padok is helyet kaptak. Lényegében hasonlított az egykori honvédségi csapatszállító járművekre, bár attól színben nagyon eltérő autóról van szó.
A fülke itt piros, míg a plató sárga színt kapott.
A ponyva vászonból készült és fehér színű lehetett újkorában. A plató külső oldalán néhány rögzítésre alkalmas fül kapott helyet, egykor ide kellett beakasztani a ponyvát, amit persze le is vehettünk a teherautóról.
A legnagyobb feladat a megfelelő rögzítés kialakítása volt a ponyván. Több kísérletet is tettem, végül a feleségem sietett a segítségemre egy spulni gumis cérnával és némi varró tudással. Az ő segítségével sikerült megalkotni a ponyva rögzítését és kifeszítését.

Természetesen az autó ebben az esetben sem teljes. Itt is mind a másik FSC Star teherautónál hiányoznak az irányjelzők a fülkéről.
Remélem egyszer csak sikerül összehozni a 3D-s nyomtató árát és akkor ehhez az autóhoz is elkészíthetem majd a hiányzó alkatrészeket. Persze ettől az apró hiányosságtól függetlenül egy tényleg szép állapotban megmaradt játékról van szó, aminek az alváza is egyben van szokatlan módon - pedig tényleg olyan műanyagból készült a lengyel játék, aminek az anyaga ennyi idő elteltével lényegében elporlad.
Örülök, hogy adomány útján bekerült a gyűjteménybe ez a teherautó is és külön öröm, hogy rögtön két változatot is megtudok majd nektek mutatni a múzeumban.
Azonban addig a napig, amíg személyesen is megnézhetitek a játékokat, jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6613524307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása