KZ Semily Óraműves repülőgép
2017. november 14. írta: ToyaHSW

KZ Semily Óraműves repülőgép

csehrepulooramuves1.JPG

Ismét a Thold családtól kapott játékok között tallóztam, amelyekből még mindig van bőségesen. A srácoknak nagyon sok műanyag játékuk volt, amiről sajnos szinte lehetetlen információkat begyűjteni.
A ma bemutatásra kerülő aprócska óraműves szerkezettel ellátott repülőgép is ezek közé tartozik. Azt a szárny alsó részén véletlenül felfedezett aprócska logóból tudom, hogy a KZ Semily játékról van szó, de a pontos gyártási időre nem tudtam rátalálni.
Mivel a többi játék a 70-es évek végéről, 80-as évek elejéről származik, így gyaníthatóan ez a játék is akkor készült.

A KZ Semily neve így egészen biztosan nem mond nektek semmit, hiszen nem egy olyan ismert játékgyárról van szó mint az ITES vagy az Igra, de  valamelyik termékével Ti is egészen biztosan találkoztatok gyerekként a cégnek.
Miért is mondom ezt?
A gyár a játékokon kívül háztartási eszközöket is készített. A 80-as években gyártott Silva 2 konyhai mérlegük szinte minden háztartásban megtalálható volt.

4538cf26-5fb3-4de8-b454-0ff6701c9c82.jpg

Persze a játékok gyártásából is kivették a részüket. Náluk készült a TOMY játékról másolt Akvaball, a mágneses rajztábla amit Magicka Tabulka néven ismerhettek, a Monty System autós építőjáték, az elemes Filip Delfin és sok más egyéb érdekes játék is.
Az aprócska óraműves szerkezettel ellátott repülő is a gyár sorairól került a játékboltok polcaira. A szinte teljes egészében műanyag duplafedeles repülőgép persze a játék során megkopott, így csak szétszereléskor lettem tisztában a működésével.
A géptest oldalán található a fehúzó szerkezet, amivel az óramű rugóját feszíthetjük meg. A gépen belül pedig néhány fogaskerék és egy tengely segítségével a mozgás átkerül a légcsavarra és egy excentrikusan elhelyezett műanyag elem segítségével az elől található motor dugattyúira is.
A repülőgép alján összesen négy kerék található, amelyek közül kettő a hajtást, kettő pedig az egyensúlyt biztosítja.

A működési elv a következő volt. Az óraműves szerkezetet felhúzva és a repülőt a talajra helyezve a gép elindul előre. Ezzel a mozgással egyszerre a motor elkezd dolgozni és a légcsavar is forgó mozgásba kezd.
Persze mivel a srácok használták a játékot, így ez már csak elmondva igaz. A légcsavarból az egyik darab letört és a tengely végéről is hiányzik a fogaskerék, így a forgó mozgás nem tud átkerülni a tengelyre.
Az óramű működik, a repülőgép szépen megy, de még javítani kellene. Próbálkoztam a dologgal, de jelenleg nem találtam itthon megfelelő fogaskereket a tengelyre, így állandóan megszorult az óraműves szerkezet.
Persze idővel elképzelhető, hogy kijavítom ezeket az apró hibákat, de mint tudjátok szeretem a játékokat úgy elrakni ahogy megkaptam őket. Ezeken a játékokon legalább látszik, hogy valakinek kellemes órákat szerzett és nyúzták is.

Természetesen a múzeumban majd ezt a játékot is kipróbálhatjátok és kézbe vehetitek, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4113276535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása