Gombfoci
2015. február 11. írta: ToyaHSW

Gombfoci

gombfoci1.jpg

Még mindig élénken élnek bennem a nyarak, amelyeket nagymamámnál töltöttem öcsémmel. Nagyon sok gyerekkori emlék még mindig eszembe jut. Nagyon sokat játszottunk kint, de amikor rossz idő volt előfordult, hogy a szobába kényszerültünk.
Ilyenkor jutottunk néha oda, hogy gombfocival üssük el az időt. Természetesen kezdetben csak gombokkal játszottunk, amiken felragasztott papírokon voltak a játékosok nevei, de egy idő után az egyik ismerősnél asztalon is kipróbálhattuk a képekkel és nevekkel ellátott változatot.
Természetesen azonnal igényként merült fel bennünk, hogy ilyet vennünk kell. Sajnos a hiánygazdálkodás időszakában nem mindig voltak beszerezhetőek ezek a játékok, így a Triál féle változatot voltunk kénytelenek választani.

Ez egy kicsit cikibb volt, hiszen sem nevek, sem arcok nem voltak a játékosokon, amelyeket ráadásként valami hülye plexi búra is borított. De volt 11 játékos, labda és kapu, így már semmi sem állhatta az utunkat és rossz idő esetén is kiválóan szórakoztunk.

Mára a Triál változat szinte teljesen eltűnt. Szerencsére ráakadtam egyre, amit sikerült viszonylag jó áron megvásárolni. A játék egyetlen hibája a szakadt doboz volt, amit egy kis belső megerősítéssel gyorsan sikerült is orvosolnom.
A fotók elkészítésekor egyből rám tört a nosztalgia. Remélem a képeket megnézve bennetek is felbukkan néhány kellemes emlék.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr797161095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

the same thing 2015.02.11. 23:26:50

Tényleg, gombfoci, ilyenem nekem is volt! De jó látni! Nekem voltak később csapataim is, kb úgy húsz, képekkel, nevekkel. Még bajnokságokat is játszottam velük, ha nagyon ráértem. Csináltam hozzá pályát is, palánkokkal, kapukkal. Szerintem az volt az első "nagyobb" barkácsprojektem. De jó emlékek. Köszi hogy felraktad.

Komojtalan 2015.02.12. 09:33:27

Jó lett volna kicsomagolva is látni, mert így nem mond semmit. Nekem még megvan valahol a 2 kapum, csapataim is vannak, de nem rémlik hogy ilyen játékból, inkább külön-külön vettem, de az már lassan 40 éve volt.

ToyaHSW 2015.02.12. 09:44:20

@Komojtalan: Az alsó képre klikkelve egy galéria nyílik meg. Ott közelebbről is szemügyre veheted a játékot.

ToyaHSW 2015.02.12. 09:45:10

@the same thing: Erősíts már meg ha tudsz, hogy ez a változat tényleg egy kicsit ciki volt akkor. Én mindig Tatabányát, Újpesti Dózsát és FTC-t akartam :)

the same thing 2015.02.12. 10:10:35

Nem emlékszem ilyesmire, hogy ciki lett volna, legalábbis én ezzel is nagyon elvoltam. Persze később a nevesített játékosokkal még jobb volt játszani. :)

ToyaHSW 2015.02.12. 11:45:42

@the same thing: Én is elvoltam vele, de valahogy a műanyag arcképes és neves változatot jobban akartam.

Komojtalan 2015.02.14. 07:42:24

@ToyaHSW: Köszi, így már ismerős, ilyen béna játékosok csak az eredetiben lehettek :-), szóval nekem is ez volt az alap. Persze aztán vettem ha jól emlékszem 6 komolyabb csapatot, azzal már játszani is lehetett, mert normális alakja volt a "gombnak".

Bumburnyák · http://csaba2007.spaces.live.com 2015.06.16. 09:19:49

..két ilyen csapatom nekem is volt..én az aljára karcoltam a játékosok nevét..

caseyjones 2015.06.18. 13:10:19

Nekem van 10 válogatottam, és nagyon szerettem velük játszani. :) Lehet, hogy újra előveszem őket, és összehívok néhány ismerőst, és játszunk egy-két partit. :)

kolomparlole1114 2020.06.06. 23:13:55

Ez valami régebbi gombfoci lehet, nekem már 1 darabból fröccsöntött korongok voltak a játékosok, ráragasztott papírképekkel, viszont az egészet egymásra lehetett pakolni, és volt hozzá egy hengeres tartó"pohár". ez gondolom már ilyen egyszerűsített Munkásproli Edition lehetett. :)
süti beállítások módosítása