Kínai játék televízió persely
2025. július 29. írta: ToyaHSW

Kínai játék televízió persely

img_4042.JPG

Ezúttal egy olyan játékot mutatok be nektek, amit igazából kiegészítésként használhattak a lányok babázás során, de akár eredeti funkciójának megfelelő perselyként is használhatták a gyerekek.
Ez pedig nem lesz más mint egy Kínában gyártott műanyag játék televízió.

A televízió valószínűleg leginkább a bababútorok között férhetett meg és a székekbe leültetett babák nézhették rajta az egyetlen képet.
A készülék méreteit tekintve nem a legkisebb darab, így inkább a közepes és nagyméretű babák mellett mutathatott igazán jól. A befoglaló méretek pedig 16 cm-es szélesség, 6 cm-es mélység és 12 cm-es magasság (lábakkal együtt) volt.

A műanyagból készült készülék háza fekete műanyagból került legyártásra, bár az előlapot krémszínű műanyagból álmodták meg.
Az előlap hűen idézi a kor televíziós készülékeit, amelyeken a képernyő mellett a hangszórónak is helyet kellett biztosítani. A bekapcsolásra utalóan még egy piros 'szem' is felkerült az előlapra, amit természetesen a képernyő ural.
A képernyő pedig az annyira jellemző kicsit domború plexivel van borítva, ami szintén a kor képcsöves televízióit idézi fel.
Ahogy említettem a ház fekete és a lábak is a ház részét képezik.

A 70-es években még jellemzően nem falra szerelték a televíziókat, hanem vagy lábakon álltak vagy pedig asztalokon foglaltak maguknak helyet. A lábak általában minden készülékhez alapból jártak és a vásárló döntötte el a hely függvényében, hogy milyen megoldást alkalmaz a készülék elhelyezésére.
Ebben az esetben a játékgyártók a lábakon álló megoldást preferálták.

A kezelőszervek pedig a hátlapon kaptak helyet, ami annyit jelentett hogy négy tekergethető piros gomb volt megtalálható a készülék hátoldalán.
A gombok felett egy nyílás volt megtalálható, ahol a gyerekek az aprópénzt dobhatták a televízió dobozába. A négy tekergethető gomb közül három segítségével egy számkombinációt tudtak beállítani a gyerekek, míg a nyitáshoz a negyedik gombot kellett elforgatni.

Amiért a készüléket megvettem az mégis leginkább a televízión látható kép volt. Ahogy említettem a kép statikus volt, így változtatni nem lehetett rajta.
Öt kisgyerek látszott a képernyőn, akik játékokkal játszottak.
És ez a momentum tette számomra igazán érdekessé ezt a játékot, ugyanis az apró kínai gyerekek Kínában gyártott játékokkal játszottak.

A képen a gyerekek figyelme a repülőgépre irányul, de az én szemem sokkal inkább megakadt a kép szélén látható ME-651-es présen, ami egy igazi ritkaság.
A Kínában gyártott 12.000 tonnás prés az ország büszkeségének számított, így természetes módon játék formájában is megjelent. Valami különleges módon azonban annyira ritka ez az elektromos játék, hogy az ára meghaladhatja az 1000 dollárt is.
Persze ilyen játékom nekem sincs, de legalább most van egy olyan játék TV a gyűjteményemben, ami folyamatosan sugározza azt a képet amin a prés is látható.

A többi játékkal együtt reményeim szerint ezt a kínai televíziót is láthatjátok majd a gyűjtemény bemutatásakor, de amíg erre nincs lehetőség addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5818917590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása