Ha vasárnap, akkor a megszokottakat követve ezúttal is a hazai aukciós oldalak kínálatából igyekszem a figyelmetekbe ajánlani érdekes régi darabokat.
Keresgettem és kutattam és szerencsére rá is találtam érdekes darabokra, amelyeket a gyűjtők és a nosztalgiázók is biztosan örömmel fogadnak majd.
Tartsatok velem ezúttal is!
Lunnik távirányítós holdjáró - Az egykori Szovjetunióban számtalan cég készített játékokat a gyerekek számára. A távirányítós játékok piacát jellemzően a Norma és a Straume uralta. Ezúttal az utóbbi cég egyik igazán érdekes játékát ajánlom a figyelmetekbe.
A Lunnik űrjármű kerekek helyett talpakon haladt előre és jutott egyre messzebb. A kialakításnak köszönhetően a nehezebb terepen is remekül elboldogult a drótos távirányítóval szerelt játék.
Persze a haladás mellett olyan látványos elemek szolgáltak a gyerekek szórakoztatásra mint a villogó fények.
Összességében egy igazán érdekes és különleges játék volt a Lunnik, amit kár lenne kihagynotok. A most eladósorba került darab ráadásul 19.999 Ft-os árával nem is annyira drága.
Lemezárugyár versenyautó - Az egyszerű fémből préselt Lemezárugyáras versenyautó az én gyerekkoromban a legkevésbé érdekes és messze a legolcsóbb játékok közé tartozott.
Az aprócska kocsi egyszerű gurulós kisautó volt, ami több színben és eltérő rajtszámmal volt megvásárolható. Mára nagyot fordult a világ, ugyanis egyre ritkább a szép állapotú darab ezekből a játékokból is.
Most egy viszonylag olcsó darabra akadtam, amire talán érdemes lehet lecsapnotok.
Az ár ebben az esetben 4000 Ft.
Holdautó - Ismét egy Lemezárgyárban készült játékkal igyekezlek benneteket elkápráztatni. A Holdautó az egyik legstílusosabb darabja volt az egykori gyár kínálatának.
A bolygókerekes szerkezettel ellátott lemezből készült játék villogó fényekkel és egy hajtómű felett lebegő hungarocell labdával várta a gyerekeket.
Az eladó sorba került darab még a régebbi sorozatból való, hiszen nincs Interkozmosz logó rajta. Az aprócska műanyag antenna bár hiányzik, de ez pótolható és ha már pótlás, akkor az elemtartó fedele is hiányzik.
Az eredeti dobozos játékért az eladó 18.500 Ft-ot kér.
SuperHovercraft távirányítós légpárnás - Az Airfix cég nevét leginkább a modellezők ismerik, pedig a cég igazán klassz játékokat is készített egykoron.
Ilyen volt többek között a SuperHovercraft nevet viselő távirányítós légpárnás is, amire most lecsaphattok. A játék épségben, eredeti dobozában van, bár a működéséről nincsenek információk és a légpárna itt konkrétan gyenge láncszem az elöregedés miatt.
Azonban ha szeretnétek egy újabb távirányítóssal gazdagítani a gyűjteményeteket, akkor érdemes lecsapnotok a 24.999 Ft-os áron kínált játékra.
Lendkerekes Formula autók - A John Player Special reklámmal díszített és fekete színben pompázó Lotus Formula 1-es autó a korabeli játékgyártókat is megihlette és szinte folyamatosan készültek JPS dekorációval járművek.
Ezt a vonalat erősíti a műanyagból készült és lendkerekes szerkezettel ellátott Formula autó is, amiből rögtön kettőt is kaptok a pénzetekért.
Apró szépséghiba, hogy a kocsi fehér színt kapott fekete matricákkal, pedig sokkal jobban nézett volna ki eredeti fekete színében. Persze ennek ellenére érdemes lehet lecsapnotok a játékra, amiből az egyik teljesen jó állapotban, míg a másik javíthatóan vár benneteket.
A két kocsiért 7900 Ft-ot kér az eladó.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!