Matchbox Lotus Racing Car
2023. július 25. írta: ToyaHSW

Matchbox Lotus Racing Car

lotusf1_1.JPG

Ismét egy régi Matchboxot hoztam nektek bemutatásra a 60-as évek második feléből. A Matchbox nem csak az adott korszak közúti autóit igyekezett elhozni a gyerekek számára, hanem bátran nyúltak a versenyautók világából hozzá egy-egy sikeresebb autóhoz.
Így született a ma bemutatásra kerülő Lotus Racing Car is, amit 1965 és 1970 között készítettek.

A kisautó alapjául valószínűleg az 1963-as szezonban vitézkedő Lotus Type 25-ös szolgált, aminek a kormánya mögött Jim Clark rótta a köröket a versenypályán.
Az autót Colin Champman tervezte és lényegen a mai Forma 1 alapjául szolgáló újdonságok tömege volt megtalálható az akkor verhetetlen autón.
A gyerekek persze tudták ki az a Jim Clark és ismerték a British Racing Green színben tündöklő versenyautót is, így szinte természetes módon a Matchbox által készített változat is sikerre volt ítélve.

Lássuk akkor milyen is lett a Lotus Racing Car.
A kocsi igazából két komolyabb részből áll, amelyek fémből készültek. Az egyik rész maga a karosszéria, ami nem túlságosan bonyolult forma. Ez a rész a kezdeti időkben megkapta a British Racing Green színt, de a későbbiekben piros és bordó színt is kapott a karosszéria, sőt egy promóciós sorozat készült sárgában is, de ezek beszerzése nagyon nehézkes.
A karosszárián nincsenek műanyag részekm így a gyerekeknek nem kellett attól tartani hogy a tükröt vagy a szélvédőt letörik. A dekorációt a karosszérián a jellegzetes sárga csík és a rajtszámok jelentették, amelyek levonó formájában kerültek a festett fémre.

Az alváz szintén egy teljesen önálló darab volt. A szokásos szegecseléses megoldással volt a karosszériához rögzítve. Az alváz azonban itt nem egy egyszerű fém lap volt, hanem bizony más apró részletek is helyet kaptak rajta.
Az alváz kidolgozásánál ügyeltek arra, hogy a kerekeken kívül a fontos részegységek is ehhez az elemhez kapcsolódjanak. Így el lehetett kerülni a letörést, ugyanis így ezek az elemek is fémből kerültek legyártásra.
Itt most olyan dolgokra gondoljatok mint az első és hátsó felfüggesztés, a motor és a kipufogó. Ezek az elemek ennek a megoldásnak köszönhetően extra tartósnak bizonyultak.
Persze azért a műanyag is jelen volt a játékban, mégpedig a pilótafülkében.
A fülkében a versenyző és az előtte elhelyezett kormánykerék és műanyagból készült. A kidolgozás a mérethez képest igen igényes és gondos, de ezt már akkoriban is tudta az angol gyártó.

A futómű a megszokott volt, ahogy a kerekek is ismerősek lehetnek mindenkinek. Az első időszakban a klasszikus regular kerekek kerültek fel az autóra sárga tárcsákkal, majd ezt váltották le a Superfast kerekek, amelyek a gyártás végén léptek a képbe.

A hozzám került játék igazán szép állapotban maradt meg. Ez a kisautó viszonylag ritkán maradt meg jó állapotban, ugyanis a gyerekek nagyon kedvelték a versenyautót.
Szerencsére a hozzám került változat egészen jó állapotú, amit értékelni kell. Erről majd Ti is meggyőződhettek, amikor személyesen is megnézhetitek az F1-es versenyautót a többi kisautó társaságában, de amíg erre nincs lehetőség addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6018176379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása