MF-763 lendkerekes kínai kisautó 3.
2022. november 10. írta: ToyaHSW

MF-763 lendkerekes kínai kisautó 3.

mf763_1.JPG

Akár variációk egy témára is lehetne ennek a bejegyzésnek a címe, mivel az MF-763-as lendkerekes sportkocsiról már készítettem egy leírást (itt és itt olvashatjátok) de most egy kicsit más változattal szeretnélek benneteket megismertetni.
Már akkor említettem, hogy az MF-763-as sportkocsi több változatban is készült.
Persze ez a játék is csak lendkerekes játékként volt megvásárolható, így a gyártás során a színekkel kellett operálnia a kínai gyártónak - legalábbis én ezt hittem.

Ebben az esetben a színeken kívül más változást is észrevettem a játékon.
A sportkupé lényegében formájában és nagyobb részleteiben teljesen megegyezik a már bemutatott szürke változattal. A lendkerekes szerkezetnél egy apró kattogó lemez is helyet kapott, aminek eredménye az lett, hogy a lendkerék felpörgetésével egyidőben a játék eszeveszett módon elkezdett kattogni is.
Valószínűleg ez lett volna a motorhang, ami szerintem nem sikerült igazán jól. A hang kifejezetten idegesítő lehetett a szülők számára akkoriban.

A kocsi ahogy említettem már némileg eltért az eddig bemutatott változatoktól. Alapvetően a ma bemutatásra kerülő sportkocsi a szokásos kínai játékokra jellemző bordó színt kapta meg. Az ötös rajtszám helyett ezen a kocsin az 1-es szám volt megtalálható, de ebben semmi különleges nincs mivel a bordó az 1-es, a kék a 3-as, míg a szürke változat az 5-ös számmal büszkélkedhetett.
A sportkocsi legjellemzőbb része a lámpa volt, ami eredetileg műanyagból készült. Úgy tűnik azonban egy idő után a kínai játékoknál is igyekeztek egyszerűsíteni és ezzel költséget csökkenteni. Ezen a változaton ugyanis már egy egyszerű kerekített szélekkel rendelkező fém lemez jelzi a lámpákat.
A másik változás a játéknál, hogy a két emberke ülése lényegében az alváznál használt festékkel került lefestésre.
Igazán érdekesek ezek a változások és őszintén szólva még eddig nem találkoztam ezzel a változattal, sőt a neten sem találtam képet hasonló verzióról.
Ugyan nem zárnám ki, hogy a lámpák házilag kerültek fel a kocsira, de kétségtelenül a profi munka ahogy a rögzítésre vetettem egy pillantást.

A nagyszerű állapotban megmaradt játéknak összesen az első szélvédője hiányzik. Tökéletesen üzemel a lendkerék és a kattogás is megvan és mind a mai napig gyönyörűen szalad a kisautó.
Remélem erről majd nektek is lesz lehetőségetek megbizonyosodni, addig azonban jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.
Talán idővel majd egy kék darabot is sikerül találnom és akkor komplett lesz az MF-763-as sorozat.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4717975464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása