Bolygókerekes Porsche kisautók
2021. szeptember 23. írta: ToyaHSW

Bolygókerekes Porsche kisautók

bolygokerekesporsche_1.JPG

Annyira nem régiek a ma bemutatásra kerülő játékok, de valószínűleg azért az ezredforduló előtt készültek, így mindenképpen érdemesek a bemutatásra.
Ezúttal két darab Hong Kongban gyártott bolygókerekes Porsche 911-est szeretnék bemutatni nektek.

A bolygókerekes játékokról már nagyon sokszor olvashattatok a blogon. Az ilyen játékok leginkább a 60-as években terjedtek el, amikor számtalan gyártó készített ilyen elven működő játékot.
Ezek közé tartozott a Lemezárugyár is, akiknek legismertebb ilyen elven működő játékuk az Űrautó és a Holdautó volt.
A játékok elemmel működtek és az alsó részen középen volt egy forgózsámoly és azon két kerék ami a hajtást biztosította. A játék ennek a megoldásnak köszönhetően kicsit össze-vissza közlekedett, de pozitív tulajdonsága volt hogy ha tereptárgynak (székláb, asztalláb, szekrény) ütközött, akkor kitérve más irányba folytatta az útját.
Mivel ez a játékstílus nem volt különösebben érdekes, így a gyártók igyekeztek a játékokat fényekkel és egyéb extra dolgokkal feldobni több-kevesebb sikerrel.

A mai Porsche 911-es kisautók is a bolygókerekes játékok sorába tartoznak, de nézzük is őket egy kicsit közelebbről.

A Porsche formája annyira jellegzetes, hogy nagyon nehéz belőle olyan játékot készíteni amit ne ismernének fel a gyerekek. Szerencsére az ismeretlen hong kongi gyártónak sem sikerült teljesen elrontania a formát, pedig szemmel láthatóan azért az igyekezet megvolt bennük.
A kerekek kicsit furcsák és a karosszéria sem sikerült tökéletesre. Ez utóbbit néhány matricával igyekeztek feldobni. A sárga színű jármű mentőautós, míg a kék rendőrségi matricázást kapott.
Mind a két játékon hatalmas, túlságosan vastag, rugós antenna kapott helyet hátul, amelyek végén egy-egy égő volt megtalálható.
Mint említettem már a bolygókerekes játékokat igyekeztek valami extrával feldobni a gyártók. Itt a legolcsóbb megoldáshoz a fényekhez nyúltak. A játék bekapcsolását követően az antennán található égő elkezdett villogni és mivel a játék belső részében is elhelyeztek égőt, így a lámpák is villogtak ezzel együtt.
Az ablakok sötétítettek a játékon, ami annak köszönhető hogy a belső tér kidolgozása nem történt meg, így pedig ezt jótékony sötétség takarja.
Az alvázon (ami szintén műanyagból készült) található az elemtartó, amiben 2 db AA-s elemet kellett behelyezni. Ezt követően egy igen egyszerű kidolgozású kapcsoló elmozdításával lehetett zárni az áramkört és ezzel életre is kelt a játék.
A gyerekeknek innentől kezdve nem volt dolguk vele. Nézhették ahogy a kocsi jobbra-balra kacsázva közlekedik és figyelhették a fényeket :)

A két kocsi Schilling Imrének köszönhetően került hozzám és bár az egyik hiányos mégis nagyon szépen mutat. A kocsikat némi unszolással életre tudtam kelteni és azóta is tökéletesen üzemelnek.
Természetesen ezeket a játékokat is láthatjátok majd, de amíg nem tudom nektek bemutatni addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr7416697780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása