Érdekes és ritka kínai játékok 2.
2021. szeptember 06. írta: ToyaHSW

Érdekes és ritka kínai játékok 2.

104489583_1352347688288060_793253798573633621_n.jpg

Folytatom az elmúlt héten kezdett sorozatot, amelyben olyan régi kínai játékokat igyekszem bemutatni nektek, amelyekkel itthon valószínűleg egyáltalán nem találkozhattok.
Persze csodák mindig vannak, így ha láttok az első vagy a mostani részben bemutatott játékok közül eladó darabot itthon, akkor mindenképpen csapjatok le rá azonnal!

Vágjunk is rögtön a közepébe!

A képen az MF 237-es teherautót láthatjátok, ami alapból nem számít ritkának. Ami igazán különlegessé teszi az a felépítmény, ami madarakat szállít.
A felépítmény lényegében egyszerű lemez bódé, amiből elől kiáll liba (kacsa) fej, akik a fülke fölé benyújtott nyakkal az utat kémlelik. A képeken látható állapotban nagyon nehezen akadtok majd rá a játékra, de hátha szerencsétek lesz :)

A képeken az ME-731-es Television Truckot láthatjátok. A kocsi ebben az állapotban tényleg elképesztően ritkának számít. Elemes játék, ahol olyan apróságokra is figyeltek mint hogy egy kameraman kerüljön a terepjáró hátsó részére egy kis széken kamerával, míg a sofőr ülésbe is került egy figura.
Természetesen mivel elemes játékról van szó, így szinte magától értetődik, hogy a kamerás emberke forog is a bekapcsolást követően.
Érdekessége a játéknak, hogy a működéshez szükséges elemet a felnyitható motorháztető alatt részben kellett elhelyezni.
Keressétek az ME-731-est, mert érdemes az ilyen ritkaságot megszerezni a gyűjteménybe.

A képeken a PS-319-es számot viselő tankot láthatjátok. Ez egy óraműves játék, ami bolygókerékkel közlekedett vagy ahogy itthon szívesebben hívják kitérő játék volt.
Az ilyen játékok nekiütközve valaminek más irányba folytatták az útjukat. Ami igazán érdekessé teszi ezt a tankot az a hátsó részen található műszeregység és a lövés funkció.
Az ágyú ezen a játékon nem csak dekoráció volt, hanem golyókkal megtöltve azt a harckocsi tüzelt is ezekkel a golyókkal. Persze ezt követően össze kellett szedni a golyókat, ami nem volt egy egyszerű feladat.
Nem kell ecsetelnem, hogy ebből a játékból igazán nehéz hiánytalan darabra akadni az előbb említett okból kifolyólag.

A képeken az MF-157-es számot viselő és találóan Tricar nevet kapó lendkerekes teherautót láthatjátok. Ugye nem kell különösebben ecsetelnem, hogy ez mennyire ritka játék is.
A lendkerekes kisautóból tényleg kevés készült és igazán szép állapotú darabbal még nem is nagyon találkoztam. Láthatjátok a képek nagyobbik részén is egy erőteljesen használt és hiányos változat látható.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nektek ne lehetne szerencsétek és ne akadhatnátok rá egy tökéletes játékra.

A képek magukért beszélnek. A Bear on Motorcycle egy lendkerekes motorozó mackó, ami igazából a kicsiknek készült.
A kidolgozása egészen jópofa, bár itthon nem találkozni olyan motorral amin állni kellene mint egy rolleren, de ki tudja Kínában mi jöhet szembe az utakon.
Nekem tetszik, de a képeken látható állapotban elég nehéz lesz ráakadnotok, de hátha nektek szerencsétek lesz.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1616680602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása