Lovagolható lovacska műanyagból
2021. március 04. írta: ToyaHSW

Lovagolható lovacska műanyagból

lovacska_1.JPG

Aki a 70-es években járt óvodába az egészen biztosan találkozott a játékok között a lovagolható lovacska valamelyik változatával, amivel legszívesebben a fiúk játszottak.
Az óvodai változat általában fából készült és rendkívül egyszerű kialakítású volt. A lófej formája adott volt, amire egy seprűnyél került és a lovacska fejének két oldalán egy-egy markolatot alakítottak. Általában az óvodai változatokat különböző munkahelyi brigádok dolgozói készítették el az általuk patronált intézmény számára.

De természetesen a szülők ezt a játékot megvehették a gyereknek otthonra is műanyagból elkészítve, kicsit szebben kidolgozva. A mai napon egy ilyen játékot mutatok be nektek.
Ahogy említettem ez a játék műanyagból volt, de ettől függetlenül nem bonyolították túl a gyártást. Bizonyos részeket egyszerű PVC csőből készítették el, míg a lovacska feje a korra annyira jellemző fújt technológiával került legyártásra.
A lovacska feje viszonylag szépen és részletgazdagon lett kidolgozva. A barna színű műanyagon felfedezhető a lovacska sörénye, orra, szája és a szeme is. A szemet ráadásul feketére is festették.
A markolat szintén PVC csőből készült, aminek a végére egy-egy műanyag záróelem került. Ez a markolat egy furatba került a lófejen, amibe kellően szorosan illeszkedett is.
A fejecske alsó részére egy másik PVC cső került, ami játék közben a gyerekek lába között volt, így adva a lovaglás illúzióját a gyerekeknek.

Ezt a játékot a szülők még kiegészíthették pisztollyal, karddal vagy bármilyen fegyverrel, hogy a gyerekek akár egymással is tudjanak csatázni.
Az ilyen játékok mára nagyon ritkának számítanak. Persze modernebb és környezetbarát változatok mind a mai napig vásárolhatóak, de ilyen régi játékkal eddig még én nem találkoztam. Ez gondolom annak tudható be, hogy miután a gyerekek ráuntak vagy kinőték ezeket a játékokat a szülők a PVC csöveket más célra felhasználták, míg a lovacska feje általában a szemétben végezte.
Ezért is számít ritkaságnak ez a játék, amin még az alsó PVC cső kellő rögzítéséhez szükséges házilagos szigetelőszalagos hézagolás is megtalálható.

Sajnos ez a játék sem az enyém, így hamarosan találkozhattok majd vele a legnagyobb hazai aukciós oldal kínálatában.
A képek azért ezúttal sem maradnak el, így nyugodtan nosztalgiázhattok velem és a játékhoz kapcsolódó emlékeiteket kommentben megoszthatjátok az oldal látogatóival Ti is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr416450388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.03.07. 23:06:24

:-) Én baromi hülyén érezném magamat egy ilyen műlovon viháncolva. A dologban az a mókás, hogy egy pár éves gyereknek ez még eszébe sem jut. És ugrál lelkesen, a játékba belefeledkezve.
süti beállítások módosítása