Gyerekkorunk szabadtéri játékai
2021. február 22. írta: ToyaHSW

Gyerekkorunk szabadtéri játékai

Ma ismét egy kicsit a nosztalgiáé lesz a főszerep, ugyanis a múlt egy érdekes részét igyekszem majd felidézni. A mai felgyorsult és kicsit digitális világban már egy kicsit furcsának is tűnik, de mi nagyszerűeket játszottunk a szabadban egykoron.
A friss levegő nem vált a kárunkra és ennek köszönhetően nagyon sok időt is töltöttünk a barátainkkal.

Ki ne emlékezne, amikor este 8-kor az anyukája próbálta őt felimádkozni a játszótérről és folyamatosan ment az alkudozás újabb 5-10 perc hosszabbításért.
A fentebb olvasható monológból már kikövetkeztethetitek, hogy a mai napon a múltidézést a szabadban játszott csoportos játékoknak szentelem.

Tartsatok ezúttal is velem és idézzünk fel néhány klassz emléke együtt!

youths_playing_red_rover.jpg

Adj király katonát mondják magukban sokan a képet látva. Általában az iskolában játszottuk ezt a játékot, amikor az volt a feladat, hogy nekifutásból kellett átszakítani a szembenálló csapat tagjainak összekulcsolt kezét valahol.
Közös játék volt, amit általában egy osztály játszott két csapatra bontva.
Ha sikerült átszakítani a képzeletbeli várfalat, akkor egy katonát el lehetett vinni a sorból. Ha nem sikerült, akkor ott kellett maradni abban a csapatban.
Nagyon jókat szórakoztunk amikor a szünetekben ilyet játszottunk :)

ulichnieigridlyadeteyiznashegodetstva-04991ebb.jpg

A képen látható jelenet a lányoknak idézhet fel kellemes emlékeket. Ez a játék volt a gumizás, ahol hárman tudtak egyszere játszani.
Kettő játékosnak a lábán ki volt feszítve egy gumi (ahogy a képen is látszik), míg a harmadik játékos különböző feladatokat hajtott végre, ami egyre nehezedett. Ha elrontotta a feladatot, akkor természetesen cseréltek a másik játékos tehetett egy próbát.
A fiúk számára ez a játék akkoriban sem volt túlságosan érdekes és izgalmas :)

ugroiskola_1.jpg

A képen az Ugróiskola látható. Ez is egy igazi lányos játék volt. Igazából én még a szabályokkal sem nagyon voltam akkoriban sem tisztában. A lányok eldobtak egy kavicsot és amelyik számba esett ahhoz kellett elugrálniuk, majd ott megfordulni és visszaugrálni a kiindulási pontra.
Szerintem ha van hölgy az olvasók között az biztosan pontosan letudja majd írni a szabályokat kommentben :)

1210_varga_moni_ii_helyezett_kacsazas_a_dunanal_oa.jpg

Ha vízparton voltunk, akkor sem feltétlenül volt szükségünk játékokra a szórakozáshoz. Elég volt néhány laposabb kavics és máris feltaláltuk magunkat és nekiálltunk kacsáztatni a vízen.
A játék lényege annyi, hogy a megfelelő kavicsot igyekezni kellett a lehető legerősebben és legkisebb szögben a vízre dobni, ami a vizet érve pattogva repült egy darabig.
Ezt hívtuk kacsázásnak és természetesen az nyerte az adott kört, akinek a kavicsa többet kacsázott.
Testmozgásnak sem volt utolsó a játék és tényleg egészen sokáig letudtuk magunkat kötni vele.

d165b24b9c2a34ab8572ed63342b9066.jpg

Nagyobb baráti társaságok vagy iskolai osztályok egymás elleni játéka volt a számháború. A komoly taktikázással és ügyeskedéssel egybekötött játék lényege az volt, hogy az ellenfél csapatának tagjainak fejére felfogatott számokat leolvassuk.
Akinek a számát leolvasták az bizony elesett a csatában és kiesett a játékból. A háborút végül az a csapat nyerte, amelyben maradtak talpon játékosok.
Itt fontos volt a megfelelő ügyesség, a lopakodás és a jó taktikai érzék is. Persze azért az ügyeskedés sem állt messze a játékosoktól, de melyik gyerekjátékban nincs ez így :)

Ezzel a mai ötösfogat elkészült. Tudom számtalan olyan dolgot kihagytam amivel szívesen töltöttük a szabadidőnket a tavaszi vagy a meleg nyári napokon (tengó, bújócska, stb...), de azt hiszem mindenkinek megvolt a kedvenc játéka és mindenki szívesen emlékszik legalább egy ilyen játékra.
Nektek mi volt kedvencetek? Írjátok meg kommentben!

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr116435962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása