Napelemes mini labor - Játék az elektronikával
2021. február 11. írta: ToyaHSW

Napelemes mini labor - Játék az elektronikával

napminlab_1.JPG

Ezúttal ismét egy hazai játékot mutatok be nektek, ami a 80-as évek közepén viszonylag korszerű technikával igyekezett a gyerekek számára érdekessé tenni az elektronikát.
A Napelemes mini labor egy nyugati játék mintájára készült az LSI Alkalmazástechnikai Tanácsadó Szolgálatnál. A cég neve leginkább azoknak mond sokat, akik a 80-as, 90-es évek számítástechnikai világában otthonosan mozognak.

A Napelemes Mini Labor mint ahogy a neve is mutatja aprócska napelemek segítségével működött és különböző elektromos eszközök építésére nyílt a segítségével lehetőség.
A játékban 24 elektronikai áramkör és készülék építésére nyílt lehetőség. A elektromos játékhoz tartozó könyv segítségével a gyerekek az egyszerűbb áramköröktől a viszonylag bonyolult működőképes eszközökig szinte bármit megépíthettek.
Lehetőség volt elektromos madárhívót, kapuáramköröket, flip-flopokat, ledes vezérléseket, riasztót, tranzisztoros rádiót és más egyéb elektromos eszközöket építeni.

Ez pedig nem is volt annyira bonyolult műveket mint elsőre gondolnánk. A játék lényegében egy pultra emlékeztetett, ahol minden fontos elemet felhelyeztek a gyártók. A felső részen voltak megtalálhatóak az aprócska napelemek, míg kicsit lentebb ellenállások, tranzisztorok, transzformátorok, kondenzátorok, rádiós eszközök, egy led, egy dióda, egy nyomógomb volt megtalálható, valamint a játékhoz tartozott még egy fülhallgató is.
Ezen kívül a vezérlőpulton számtalan rugó is helyet kapott, amihez a játékhoz tartozó vezetékeket kellett rögzíteni. Az utolsó mondatomban benne van a játék fontos kelléke a vezeték, ezeknek a blankolt drótoknak a segítségével lehetett összekötni az egyes elemeket.
Az összekötés úgy történt, hogy a megfelelő alkatrésznél kicsit felhúztuk a rugót, majd a rugó spiráljai közé behelyeztük a vezeték lecsupaszított részét, majd ugyanígy jártunk el a vezeték másik felével is.

Azt, hogy mit hova kellett kötni a játékhoz tartozó 85 oldalas kézikönyvben volt megtalálható. Az egyes elektromos eszközök építéséhez pontos rajzok is tartoztak, amelyek természetesen a vezetékelést is tartalmazták.
A gyerekeknek a játék segítségével meglehetett az első sikerélményük az elektronika területén, hiszen egy villogót vagy egy rádiót építeni azért elég nagy szónak számított akkoriban, de a Napelemes mini labor segítségével ez tényleg gyerekjátékká vált.

A Napelemes Mini Laborhoz egy véletlennek köszönhetően akadtam rá és azonnal meg is szereztem a gyűjteménybe. Szerintem egy igazán érdekes és különleges játék, amihez hasonlóak mind a mai napig készülnek.
Szerintem akad köztetek olyan, akinek volt is ilyen készlete és még emlékszik is rá.
A játékot majd a múzeumban is láthatjátok, de amíg nincs lehetőségem személyesen is megmutatni nektek ezt a kincset, jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6916424114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása