Régi játékokkal is van munka 7. - 5.rész
2021. január 01. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 7. - 5.rész

joustratlc_6.JPG

Mivel péntek van, így a szokásos felújításos munkánkat folytatom. Az elmúlt időszakban már megszokhattátok, hogy időről-időre egy régi játékot újra használhatóvá és nem utolsó sorban szebbé varázsolni.
Ebben a rovatban volt már bolygókerekes kisautó, távirányítós autó, Matchbox, Siku, sőt még Metalcar kisautó is és most egy Joustra által gyártott RC autó felújításának részleteibe avatlak benneteket be.

Az első részben a hibákat igyekeztem felmérni kívülről, a második részben a kitört kerékkel és a törött felfüggesztéssel igyekeztem foglalkozni, a harmadik részben a karosszériával igyekszem majd foglalkozni, a negyedik részben pedig a távirányítón végeztem el a szükségesnek ítélt karbantartásokat.
Ebben a részben ahogy az ígértem az alvázzal igyekszem majd egy kicsit jobban foglalkozni.

Az alváz a játék többi részéhez képest is elhanyagolt állapotban van. Sajnos az elemek valamikor kifolyhattak és ennek köszönhetően az elemek érintkezői elporladtak az évek alatt.
Első lépésben a takarítással kellett foglalkoznom, amihez persze szét kellett szedni a játékot és még a forrasztópákát is elő kellett vennem.
A karosszéria és az alváz szétválasztása már rutinműveletnek számít, így nem okozott gondot :)
Ezt követően leszedtem az antennát és az elemtartó érintkezőiről leforrasztottam az oda csatlakozó drótokat. Mivel a játékban 6 darab 1.5 V-os baby elem kellett eredetileg, így gyorsan jött az ötlet, hogy ezt az elemek csatlakozóinak elporladása miatt meg kell oldanom más módon.
Mivel 6x1.5=9-el, így gyorsan két extra drótot forrasztottam a pólusokra, aminek a végére majd egy 9V-os csatlakozó kerül majd és így a játékba egy darab 9V-os elemet kell majd behelyezni (illetve kettőt, de erről majd később).
Szóval az új drótok a helyükre kerültek, jöhetett a takarítás

A takarításhoz ilyen esetben a legjobb a CIF valamelyik súrolószere egy kevéske vízzel. Mivel nem szedtem le az elektronikát az alváztól (ez sok forrasztással járt volna), így óvatosnak kellett lennem.
Ez szerintem egészen jól sikerült. Egészen jól sikerült megtakarítanom az elemtartó fedelét, a kocsi alvázát kívül és belül is.
Ezt követően áthúztam a már megforrasztott kábeleket az elemtartóba. Sajnos egy újabb javítandó hibával is szembesültem, ez pedig az elemtartó zárjának a hibája. Sajnos ez a műanyag alkatrész az évek alatt annyira megszorult, hogy mozdítása lehetetlenné vált és ráadásul el is volt törve. Úgy gondoltam a ragasztással ebben az esetben felesleges vesződni, helyette majd nyomtatok egy új darabot amit azt követően csavarral rögzítek majd a helyére.
Ezen kívül még egy hiba van amit még orvosolnom kell majd.
A motorok hajtásáért a 6 db 1.5V-os elem felelt - ez lesz kiváltva egy 9V-os elemmel, azonban a vezérlést egy 9V-os elem működtette. Sajnos az egyik vezeték itt is le van szakadva, majd a másik csatlakozó forrasztásakor ezt is megjavítom majd.

Ezzel lényegében elkészült az alváz is. Szépen rendbe van téve, csak még néhány apró részletet kell rajta javítani és akkor kiderül, hogy működőképessé tudom-e tenni ennyire kevés munkával a játékot.
Szerintem erre majd a jövő héten kerítek sort, így érdemes lesz akkor is velem tartanotok.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr616368206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ned Uddgi 2021.01.11. 14:57:40

Emlékszem rá, volt ilyenem. Két sebessége volt, alul lehetett kapcsolni.
És az is megmaradt, hgy soha nem lehetett az egyenesfutást beállítani.
De nagyon szerettem.
süti beállítások módosítása