Ahogy azt az elmúlt héten ígértem nektek, ezen a héten ismét egy régi játék felújításába vágok bele remélhetőleg sikerrel. Ezúttal egy 1981-ben készült játéknak veselkedem majd neki, ami nagyon sok sebből vérzik, de reményeim szerint azért még menthető lesz.
Ezúttal a Joustra által gyártott új korában gyönyörű és hatalmas Toyota Land Cruiser RC autó felújítását kísérhetitek majd figyelemmel a blogon.
Aki rendszeresen olvassa a blogot az tudja, hogy mennyire is kedvelem a Joustra által készített játékokat. Ezért szinte azonnal lecsaptam az RC Toyota Land Cruiser autóra, ami már a képek alapján sem volt éppen fényes állapotban.
Arra gondoltam, hogy ha menthetetlen is a játék a külső rendbehozása kiváló alapul szolgál majd a következő felújításos bejegyzéshez.
A játék megérkezése után már láttam, hogy a számításom bőven bejött, ugyanis a kocsi sokkal rosszabb állapotban volt mint a fényképeken. Ez nem ritkaság a régi játékok esetében. Az eladók szívesen hallgatnak el 'aprócska' hibákat, amelyek javításával sokan nem is boldogulnak.
De ez ebben az esetben abszolút lényegtelen volt.
A Joustra ezt a játékot 1981-ben készítette és egy viszonylag nagy méretű 1:10-es méretarányú autót kaptak a gyerekek akkoriban a francia cégtől. A kék-fehér színű autó a Párizs-Dakar rallynak megfelelő matricázással készült és viszonylag szépen lett kidolgozva.
A 40 cm-es kocsi két sebességgel volt képes közlekedni, igaz ehhez komoly mennyiségű elemre volt szükség. A játékba kellett 6 db 1.5 V-os baby és egy 9V-os elem, míg a távirányítóba 6 db 1.5 V-os ceruzaelemet kellett behelyezni és máris indulhatott a játék.
Ami persze akkoriban a hihetetlen minőségű Perion elemekkel kb. 5 percig tarthatott.
A lényeg, hogy akkoriban ez egy igazi kincs volt és a gyerekek kedvence lehetett volna ha itthon is belehet szerezni a boltokban ezt a különlegességet.
Természetesen ebben az esetben is az állapot általános felmérésével kezdtem, ami ahogy már említettem elég elkeserítő volt.
A kocsi alapvetően rettenetesen koszos, hiányzik a távirányító fedele, az autóban az elemtartó nem élte túl az eltelt éveket és néhány bent felejtett elemnek köszönhetően az összes érintkező elporladt, az egyik első futómű ki van törve a helyéről és a felfüggesztés is letört az egyik oldalon.
Ezeket a hibákat már szemmel is lehetett látni mindenféle szétszerelés nélkül. Sajnos képet igen keveset készítettem ezúttal a hibákról, de azért néhány fotót megosztok veletek és természetesen pár képet arról is, hogy miképpen is nézett ki ez a játék fénykorában.
Szóval innen indul a felújítási project ezúttal. A kocsi ramaty külsőleg és fogalmam sincs, hogy egyáltalán működőképes-e.
Nem baj, innen szép nyerni. Ha nem sikerül életre keltenem, akkor is legalább külsőleg szép lesz és legalább látványra emlékeztet majd néhány felnőttet gyerekkorának egy darabjára majd.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!