Super Mini - Versenyautók
2020. december 01. írta: ToyaHSW

Super Mini - Versenyautók

superminiversenyautok_1.JPG

A mai napon ismét egy hazai kisipar által megalkotott kártyát szeretnék bemutatni nektek, amit Sőregi Zoltán ajánlott fel. Ezúttal is egy Super Mini kártyáról lesz szó, azonban most a versenyautók világába mélyedünk el egy kicsit.
A Super Mini sorozat nem saját találmány. Ezeket a kártyákat a Schmidt gyártotta Top Trumps néven és számtalan változatban.

A hazai kisipar nyugatra járó kamionosok és üzletemberek segítségével folyamatosan szert tett az új kártyákra, amelyeket azután gátlás nélkül le is másolt. A szerzői jogok a vasfüggöny ezen oldalán annyira nem voltak fontosan, ráadásul az ellenőrzés sem lett volna túlságosan egyszerű.
A kártyákat persze egy kicsit átalakították. A logókat elmozdították, az azonosításra szolgáló feliratokat eltávolították, a lapok magyar nyelvű feliratokat kaptak és ezzel máris legalizálva lett a kártya, amelyeket trafikokban, vásárokban tudtak megvásárolni a szülők a gyerekeknek.

A ma bemutatásra kerülő Versenyautók kártya is így készült és magán hordozza a kvartett kártyák összes jellemzőjét és játszani is pont úgy kellett velük mint az igazi régi autóskártyákkal.
A Versenyautók pakliban több versenyosztály autóival lehetett találkozni. A lapok között megtalálhatóak voltak a Formula 1-es, a Formula 2-es, az Indycar és a Group 5 osztályú autók is.
A lapokon minden fontosabb adat szerepelt, ami a kártyázáshoz elengedhetetlenül szükséges volt. Az adattáblán megtalálható volt a hengerűrtartalom, a hengerek száma, a teljesítmény (kW/LE), fordulatszám, végsebesség és az összsúly is.
A Super Mini versenyautó csomaggal pontosan úgy kellett játszani mint bármelyik autóskártyával. A pakli szétosztását követően a játékosok felváltva raktak a náluk lévő kártyák közül egy-egy darabot a csomag tetejéről, amit az vitt el akinek a lapján az előre megbeszélt adat közül a nagyobb szerepelt.
A partit végül az nyerte, akinél több lap volt a játék végén.
Ha egyezett az érték, akkor csatázni kellett, amiben több kártyát is megszerezhetett a szerencsés játékos.

Tudom ez így leírva kicsit bonyolultnak tűnik, de amúgy rendkívül egyszerű és könnyen elsajátítható volt az autóskártyázás ezen változata és talán az autók szeretetén kívül ennek is köszönhette a népszerűségét a játék.

A hozzám került Versenyautók csomag egy igazi időutazás, amivel a 70-es évekbe repülhetünk vissza már felnőtt fejjel.
Természetesen majd láthatjátok Ti is ezt a kártyát, azonban amíg nem tudom bemutatni nektek, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3616311240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása