Igracek vasutas
2020. október 02. írta: ToyaHSW

Igracek vasutas

igracek_2.JPG

A mai napon ismét egy érdekes játékot hoztam nektek, ami a szocializmusban hatalmas népszerűségnek örvendett itthon, de némileg átalakítva és felturbózva mind a mai napig megvásárolható.
Ez a játék nem más mint a Csehszlovákiában gyártott és az Igra által készített Igracek figura.

Persze mielőtt magát a játékot bemutatnám nektek, előtte egy kis történelmi visszatekintést kell nyújtanom, hogy a játékok előéletével Ti is tisztába legyetek.
Az Igracek játékokat a Csehszlovák Igra gyár készítette és a tervezést Jiří Kalina és Marie Krejchová nevéhez kötik. A legendák szerint az alapötlet Hans Becktől származik, aki az alapötletet felajánlotta Jiří Kalinának, aki ekkoriban az Igra Prahánál dolgozott.
Az első Igracek figuráknak hosszú utat kellett megtennie, de végül 1976-ban a szocialista piacgazdaság szűkös keretei között is a boltok polcaira tudott kerülni a játék.

Az első gondolata persze ekkor mindenkinek az volt, hogy mennyire is hasonlít a Playmobilra, de az igazság ebben az esetben ennek éppen az ellenkezője. Amint kiderült, hogy Hans Beck egy csehszlovák barátjának átadta a figura ötletét azonnal elkezdték ostromolni, hogy a nyugati játékpiacra is kellene egy hasonló játék.
Így született meg a Playmobil, amit két évvel előbb tudtak piacra dobni mint az Igracek figuráit.
Az Igracek sorozat eredetileg négy különböző modellel indult és azonnal sikert is aratott a szocialista országokban. A játékok ára baráti volt és remek szórakozást nyújtott a gyerekeknek,. A figurák nagyon hasonlítottak az akkor már piacra került Playmobil játékokokéhoz és nagyszerűen lehetett a két különböző készletet vegyíteni is.
Az évek alatt az Igracek sorozatban több mint 50 különböző készlet került kiadásra.
Lényegében apróbb módosításokkal 2006-ig gyártották a játékot az Igra majd a VD Igra, ezt követően az ALL Toys égisze alatt.
2010-ben az Efko-karton S.R.O vette át a gyártást, aminek eredményeképpen újabb újítások kerültek a játékra. Az Igracek figurákat azóta is forgalmazzák és itthon is megvásárolhatjátok azokat a nagyobb játékboltokban.

A ma bemutatásra kerülő darab a vasutas nevet kapta a keresztségben. Természetesen ezen kívül volt szakács, katona, bányász, orvos, szobafestő, kertész, búvár és más egyéb foglalkozású figura is.
Minden figurához egyedi tárgyak tartoztak. A ma bemutatásra kerülő vasutashoz tartozott egy tologatható kiskocsi, egy jelzőtárcsa és néhány csomag is.
Ezeket a játéknak megfelelően tudtuk használni. Ha éppen úgy gondoltuk a vasutasunk adhatott jelzést az induló vonatnak, de ha úgy tartotta kedvünk a hozzátartozó kocsin éppen a csomagokat is tolhatta.
A csomagok között volt egy bőrönd és egy láda is, amelyek természetesen nyithatóak voltak és bármikor rakhattunk bele különböző apró tárgyakat.

A figura lábai hajlíthatóak voltak és együtt mozgott a két láb. Természetesen a fejet lehetett forgatni és a kezeket is lehetett mozgatni külön-külön. A kialakítás nem tárt el a Playmobilnál megismertektől, ennek megfelelően a figurák ruháinak bizonyos részeit vagy a figuránk haját tetszés szerint tudtuk változtatni.
Igazság szerint egy nagyszerű játék volt az Igracek, amit bár magában kicsit nehézkes volt játékra használni, de megfelelő mennyiségű figura vagy hasonló méretű Playmobil játékok mellett tökéletes helye volt cseh játéknak is.
Szerintem sokatoknak volt meg valamelyik emberke, amit általában jellegzetes kartondobozban árultak egykoron.

A nálam található figura a saját gyerekkorom része. Csodálatos módon csak apróbb hiányosságok vannak, így többek között hiányzik a jelzőtárcsa, valamint a minden bábuhoz hozzátartozó talapzat.
A talapzatra igazából a játék során nincs is szükség és mivel nálam a kocsit tolja a vasutas figura, így a jelzőtárcsa hiánya sem tűnik fel.

Remélem a jövőben újabb Igracek figurákkal tudom majd bővíteni a gyűjteményt és akkor együtt láthatjátok majd a Playmobil, a Schenk és az Igracek figurákat, amelyek csak nagyon kicsit térnek el egymástól.
Amíg azonban nem tudom személyesen is megmutatni nektek az aprócska műanyag figurát, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3316225234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása