Weltrekordfahrzeuge kártya
2019. szeptember 12. írta: ToyaHSW

Weltrekordfahrzeuge kártya

weltrekordfahrzeuge_2.JPG

A hazai kártyákon kívül a szerencsésebbeknek lehetőségük volt nyugati kártyacsomagokkal is találkozni. A számtalan nyugati gyártó közül leginkább a német F.X.Schmid kártyáihoz juthattak hozzá a gyerekek a németországi rokonoknak vagy a szülők utazásainak köszönhetően.
Az F.X:Schmid céget 1860-bab alapította meg Münchenben Franz Xaver Schmid. A cég eredetileg is játékok, valamint kártyák gyártására szakosodott.
A cég több mint 100 éves fennállása során számtalan nagyszerű társasjátékot, kirakós játékot és kártyát készített a gyerekek számára. Az F.X.Schmid végül nem tudta elkerülni a sorsát és 1996-ban a Ravensburger AG felvásárolta, de a név azóta is rendületlenül jelen van a játékpiacon.

Ahogy azt már említettem a mai napon egy kártyával szeretnélek benneteket megismertetni, amit az F.X.Schmid 1970-ben készített a gyerekek számára.
Természetesen a kornak megfelelően ez is egy kvartett kártya, amiben repülőgépek, autók, hajók,motorok voltak a lapokon, amelyek a maguk idejében a sebességi rekordokat tartották a saját területükön.
A gyerekek persze szívesen vették a kezükbe a csomagot, amiben olyan autókkal találkozhattak mint az 1928-ban 220 km/h-ás sebességre képes Opel RAK 2 vagy a levegőben a szédítő 8743 km/h-ás sebességre képes Bell X-16-os.
A kártyával lehetett több módon is játszani. Aki akart a hagyományos kvartett szabályokat is alkalmazhatta, de mivel lényegében egy adatokat is tartalmazó csomagról volt szó, így akár az autóskártyánál mindenki által szabályokat is alkalmazhatták a gyerekek a partik során.
Az F.X.Schmid kártyákra jellemző módon itt is műanyag tokban kaptak helyet a lapok, ami nagyban csökkentette a sérülés esélyét.

A kártya természetesen igazi tömegcikk, így mind a mai napig viszonylag egyszerűen és olcsón tudjátok megvásárolni a külföldi aukciós oldalakon.
A gyűjteményben került darabból a fedlap hiányzik, aminek a legyártásán erőteljesen gondolkodom. Ezen kívül a tartó tok van egy helyen eltörve és pár repedés is látszik rajta, de a kártya kiváló állapotban van.
Természetesen ha lehetőség nyílik rá, akkor bármikor a rendelkezésetekre állok egy kártyapartira, de addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8715061098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.