DMSZ műanyag mackó
2019. augusztus 19. írta: ToyaHSW

DMSZ műanyag mackó

dmszmaci_1.JPG

A DMSZ játékokról már készült néhány bejegyzés. Mind a gyűjteményben találhatóak a Debreceni Műanyagipari Szövetkezet játékai közül, mind pedig a Heti TOP5 rovat visszatérő szereplőjének számítanak az egykori hazai cég termékei.
A mai bejegyzésben egy újabb darabot mutatok be nektek, ami még a saját gyerekkoromból maradt meg, így legalább 45 éves :)

A DMSZ a 60-as és a 80-as évek között szinte egyedüliként uralta a hazai műanyagjátékok piacát. A kínálatukban megtalálhatóak voltak a különböző állatok és járművek is.
A játékok mai népszerűsége talán annak is köszönhető, hogy akkoriban az óvodák elengedhetetlen kellékeinek számítottak a DMSZ játékai.
Manapság egy faros Ikarus busz, egy Csepel Buldog teherautó vagy egy-egy ritkább állatért is komolyabb összegeket szurkolnak le a gyűjtők. A játékok között bár többségben voltak az olyan játékok, amelyeket a gyerekek maguk után tudtak húzni, de azért készültek olyan játékok is műanyagból a debreceni cégnél amelyek nem kaptak kereket.

Ilyen volt többek között a ma bemutatásra kerülő mackó is. A DMSZ játékok fújt technikával készültek, ami annyit jelentett, hogy az egyes alkatrészek vagy a teljes játék levegő segítségével érték el a forma pontos méretét.
Ennek a technológiának a legfontosabb ismertetőjele a játékokon található furatok voltak, amelyek hol látható, hol kevésbé feltűnő helyekre kerültek.
Ennek a technológiának köszönhetően rendkívül pontos és részletgazdag játékokat lehetett készíteni.

A most bemutatásra kerülő maci az érdekesebb és különlegesebb DMSZ játékok közé tartozik, hiszen nem egyetlen darabból készült, hanem az egyes alkatrészeket a gyárban állították össze és így lett végül kész játék belőle.
Érdemes megemlíteni, hogy a macin kívül más állatfigurákat is készítettek hasonló méretben, amelyek közül a macskával találkozhattok a leggyakrabban.
De nézzük akkor a mackót kicsit közelebbről.

Ahogy azt említettem a játék alkatrészekből lett összeszerelve, így külön részt jelent a fej, a törzs, a karok és a lábak. Ennek köszönhetően minden testrész mozgatható, ami persze annyit jelent, hogy forgatni lehetett azokat.
A játék méreteit tekintve egyáltalán nem számít kicsi darabnak, hiszen talpon állva a mackónk 32 cm, ami nem egy kis darab játékot jelent.
A műanyag test nagyon szépen lett mintázva, még a maci szőrös bundáját is igyekeztek visszaadni a DMSZ-esek az öntés során, sikerrel.
A játék a mozgatható végtagokon és fejen kívül extraként kapott egy mozgó szempárt is. Sok darabnál ezek már kiestek a helyükről, ám ha megmaradtak, akkor természetesen tökéletesen működnek is. A fekete szemek egy átlátszó műanyagból készült lencsében kaptak helyet, így könnyedén tudnak mozogni.
Talán az egyetlen ami felróható a játékkal szemben az a színe. Bár tudom, hogy a DMSZ előszeretettel operált érdekes színekkel, azonban a sárga mackó felnőttként nekem már egy kicsit sok.
Persze azt is tudom, hogy ez gyerekként abszolút nem zavart és boldogon játszottam ezzel a játékkal is.

A régi játékom szerencsére kiválóan vészelte át az eltelt éveket és ma is tökéletes állapotban van. A színe nem fakult ki, a szemei megvannak és a mozgatható testrészek sem esnek ki a helyükről.
Természetesen a múzeumban majd a DMSZ mackó felett is nosztalgiázhattok egy kicsit, de amíg nem tudom bemutatni nektek személyesen, maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8815015932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2019.08.21. 09:20:05

Nem tudom de én mindig viszolyogtam ettől... Hogyan lehet egy rideg, hideg, műanyag mackóhoz hozzábújni, vagy átölelni? A gyermekkori mackóbirtoklás meg erről szól. A hatalmas szemeit is tök rémisztőnek találom,

ToyaHSW 2019.08.28. 10:47:43

@Sam. Joe: Hát tudod azért voltak akkoriban érdekes játékok. Ott volt a Miss Pixy lányoknak készült szépségszalon, ahol egy baba feje volt az alap egy talapzaton.
Az is érdekes látvány volt azért :)

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2019.08.28. 11:09:26

@ToyaHSW: Hozzá az valami koppintás volt. Duplán gáz-.
süti beállítások módosítása