A diavetítők gyerekkorunk hétfői programjának az alapját adták, köszönhetően a hétfői televíziós adásszüneteknek. Ekkor általában a gyerekek elővettek egy társasjátékot vagy a diavetítőt és közös programot csináltak a testvérekkel, barátokkal, szülőkkel estére.
Ilyen programhoz nyújtott kiváló lehetőséget a diavetítő, amihez nagyon sok érdekes filmet készítettek amelyek között az ismeretterjesztő, történelmi és más kategóriájú filmek mellett természetesen a gyerekeknek készült mesefilmek is megtalálhatóak voltak.Szinte minden ország elkészítette a saját diavetítőjét, amelyek bár működési elvükben sokban hasonlítottak a kidolgozásuk mégis markánsan eltért egymástól.
Itthon a Lemezárugyárnak jutott az a hálás feladat, hogy a hazai diavetítőgyártást megtervezze és lebonyolítsa. Ennek keretében a cég három diavetítőt készített, amelyek korban jól elkülönültek egymástól.
Bár jó lenne mind a három darabbal rendelkezni, de a gyűjteményben csak a két régebbi darab található meg amelyek közül az egyik ráadásul hiányos is (de erről majd később).
Az első Lemezárugyár által készített Diavetítő még a DIA Mesefilm Vetítő nevet viselte és formáját tekintve egy rendkívül egyszerű darab volt. Érdekessége volt, hogy külön tápegység tartozott hozzá, ami a szükséges 12 V-ot előállította.
Ennek a tápegységes megoldásnak köszönhetően a diavetítőn a PV Vonatok tápegységéhez hasonló csatlakozó kapott helyet, amit a trafó megfelelő aljzatába kellett bedugni. A vetítő maga lényegében egy nyitott szerkezet volt, aminek a felső részébe kellett befűzni a filmet, ami alul jött ki a filmnézés során. Ennek a megoldásnak előnye volt, hogy a valamennyire nyitott szerkezetnek köszönhetően kevésbé melegedett fel a film.
Persze a kidolgozás kicsit kezdetleges, de azért a feladatát és funkcióját ez a változat is ellátta.
Sajnos nekem hiányzik hozzá a gyári trafó, így kipróbálni nem tudtam a vetítőgépet.
Időben ezt a diavetítőt a púposnak csúfolt és mindenki által ismert változat követte. Nekünk is ilyen volt eredetileg és a formáját én inkább áramvonalasnak nevezném. Szépen kidolgozott diavetítő volt, amiben olyan apró részletekre is figyeltek mint a zárható filmtartó rekesz.
Igen, ebben a gépben már a befűzött film a gép belsejében helyezkedett el, aminek köszönhetően azért érdemes volt jobban vigyázni és időben tovább tekerni az adott kockáról.
Bár gondoskodtak a gyárban szellőző nyílásokról, de a termelt hő ennek ellenére elég magas volt lévén a trafó is belül kapott helyet, valamint ugye az égő is itt világított.
Az évek alatt ez a változat is számtalan apróbb változtatáson esett át. A dugvilla az évek alatt földelt változatúra lett cserélve, valamint a tekerő színe is csontszínűről feketére, majd pirosra változott.
A lemezből készült test is több féle festéssel készült. Eredetileg a kalapácslakk kék változat került a boltok polcaira, de készült kalapácslakk ezüst, sötétezüst, sötétkék és rózsaszínes színekben is, de hagyományos festéssel is kapható volt kék, zöld, sárga vagy narancssárga színekben.
Szerintem ez az a változat, amire a legtöbben emlékeznek.
Hozzám Szilágyi Imrénének és családjának köszönhetően került ez a változat sok-sok film kíséretében.
Szót kell még ejtenem a Lemezárugyári Diavetítők legritkább változatáról a Heliosról is. Ez sajnos nincs a gyűjteményben, de ennek ellenére érdekes lehet.
Ez a változat már a 80-as évek szülötte. Ennek köszönhetően a formája már szögletes lett és a diafilm nézésen kívül keretezett diákat is nézhetett rajta a család.
1988-ban ez a változat formatervezési nívódíjat is kapott, azonban kicsit későn érkezett meg ez a felújított változat, hiszen eddigre már inkább hangalámondással néztük a VHS videómagnókon a kalóz filmeket.
Sajnálatos, hiszen a gép szép és különleges, de a rendszerváltás miatt már nem lett belőle igazi sikertörténet.
Ennek ellenére én úgy gondolom a Lemezárugyár a diavetítők területén is nagyot alkotott és több évtizedik meghatározóan részt vett ezekkel a termékekkel a gyerekek ízlésének a kialakításában és formálásában.
Természetesen a múzeumban lehetőségetek lesz majd ezekkel az eszközökkel is nosztalgiázni egy kicsit, sőt ha úgy alakul akár egy filmet is megnézhetünk majd közösen.
Amíg azonban a személyes bemutatóra nincs lehetőségem, maradnak a megszokott fényképek, amelyekkel igyekszem visszaadni a 60-as, 70-es és 80-as évek hangulatát.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!
