Virage szovjet RC kisautó
2018. november 08. írta: ToyaHSW

Virage szovjet RC kisautó

virage_1.JPG

Kicsit ódzkodva mutatok be olyan játékokat amelyek nem működőképesek, de a mai napon kivételt teszek ugyanis a Virage szovjet RC irányítású kisautó egy igazi klasszikus darab a 70-es évek végéről.
A szovjet játékgyártásban nagyon fontos szerepet töltöttek be a fiúknak készített járművek. Ezek között megtalálhatóak voltak a lendkerekes, az egyszerű guruló, a kitérő, a szakadék és a távirányítós játékok is.
A Virage ez utóbbi kategóriába tartozik.
A távirányítós játékok érdekes múltra tekintenek vissza a Szovjetunióban. Az első darabok még elem nélküli tekerős megoldással működtek, majd ezt követően érkeztek meg az elemes, vezeték végén található kezelővel irányítható játékok (ebből már többet is mutattam az oldalon), majd a 70-es évek legvégén és a 80-as évek elején az rádió irányítással rendelkező autók is beléptek a piacra.
Ezek közül a legismertebb a Lada Samara, a BTR-80 és a hat kerekű expedíciós jármű amelyek a szabványos GNOM-3 távirányítót kapták meg.

A Virage is elég népszerű volt, de az előbb említett sokkal jobban irányítható és szebben kidolgozott játékokkal nem vehette fel a versenyt. A népszerűségét valószínűleg az árának köszönhette, amit mind a kidolgozásban, mind a részletességben, mind pedig az irányíthatóságban tetten lehet érni.

A Virage egy végtelenül elnagyolt formájú autó, ami leginkább a Jehle Saphierre hasonlít, amire Tzl hívta fel a figyelmemet.. A távirányító hasonló egyszerűséggel bír, hiszen összesen egy gomb található rajta.
Az autót megfordítva feltűnik a középső aprócska kerék, amit már több játékon is bemutattam nektek. Ennek a keréknek köszönhetően a játék előre egyenesen halad és hátramenetben kanyarodik, de csak egy irányba.
Ennek megfelelően a távirányítón található kapcsoló is csak irányváltásra szolgált. A megfelelő kapcsolatról a vevő és az autó között két antenna szolgált, amely közül az egyik az autóban, míg a másikat a távirányítóban kialakított helyre kellett bedugni.
Az áramellátás legalább ennyire fontos volt. A távirányítóba egy darab 9V-os elem kellett, míg az autóban a motorok meghajtásáról hat darab 1.5V-os AA elem gondoskodott, az elektronikát pedig egy darab 9V-os elem látta el árammal.
A kocsi teljes egészében műanyagból készült és hogy ne kelljen vesződni a belső tér megformálásával sötét szélvédőket kapott. A sárga-kék színösszeállítás a fehér csíkkal szerintem kifejezetten jól mutat, amit még matricázással dobtak fel a gyárban (a hatalmas cirill betűs rally feliratok igazán viccesek).
Az autó kerekei gumi abroncsokat kaptak, ennek köszönhetően még a kemény és csúszós parkettán is kiválóan muzsikált az autó.

Ahogy említettem a játék nem működik, de ez nem igazi teljesen. Az autó működik és előre tökéletesen megy, azonban az elektronika részével lehet valami probléma, mivel gombot nyomogatva nem vált irányt az autó.
Sajnos az egyik antenna is elveszett az évek során.
Szerencsére a játék eredeti doboza megmaradt és a kocsi is viszonylagosan szép állapotban van, így természetesen helye van a gyűjteményben és a bemutatásra szánt autó között.
Azt nem tudom ígérni, hogy ki is próbálhatjátok majd ezt a szovjet RC autót, de megnézni biztosan megtudjátok majd és kézbe is vehetitek ha rajtam múlik.

Addig azonban maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9414357961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tzl 2018.11.26. 14:32:29

Pedig volt egy nagyon hasonló formájú kocsi, a liechtensteini Jehle Saphier.
Sőt, ha a dátumokat nézem, akkor inkább erről koppintották a Saphiert. :)

ToyaHSW 2018.11.27. 23:13:23

@Tzl: Igazad van, erre a kocsira tényleg nagyon hasonlít. Az ismertetőbe is beírom.

dandy30 2020.11.20. 23:43:53

Tamás ,a kodenzátorokat kell kicserélni az autó nyák lapján és jó lesz . A távirányító szinte minden esetben jó .
süti beállítások módosítása