Nagy méretű műanyag Unimog hókotró
2018. július 19. írta: ToyaHSW

Nagy méretű műanyag Unimog hókotró

muanyagunimog8.JPG

A mai napra is egy autót tartogattam nektek, ami ráadásul valami véletlen folytán a szerdai Facebook LIVE-ból is kimaradt. Ez persze annyira nem nagy baj, hiszen így elsőként a bemutatóban találkozhattok ezzel a műanyagból készült, viszonylag nagy méretű Mercedes Unimoggal.
A teherautó egy hókotró változat és méreteit tekintve leginkább játszótéren lehetett használni (43*21*18 cm).
A kidolgozás viszonylag szép és részletes. Ennek köszönhetően a fülkébe kidolgozásra kerültek az ülések és a kormány, a hátsó rész is részletesen ki lett dolgozva, ennek köszönhetően még a sószóró berendezés is felkerült a teherautó hátsó részére.
Elől természetesen a tolólap kapott helyet, amit igény szerint le is lehet szerelni a teherautóról. A kocsi kidolgozása tényleg egészen igényes, ami azt jelenti, hogy az egyes elemek nagyszerűen összeilleszthetőek és könnyedén leszerelhetőek, valamint hogy a részletek is kellő gondossággal kerültek kialakításra.

Sajnos gyártóra utaló jelzést sehol nem találtam a műanyag játékon, ami elég ritkának számít. Remélem valaki emlékszik erre a teherautóra gyerekkorából és esetleg a gyártót is ismeri.
A típusból és az elhozott többi játékból valamikor a 80-as évek elejének játékáról lehet szó. Valószínűleg készült más felépítményekkel is, így nem tartom elképzelhetetlennek, hogy volt platós és tartályos változata is a teherautónak.

Nagyszerű állapotban maradt meg ez a kincs is, amit természetesen a múzeumban Ti is megcsodálhattok majd, de addig jönnek a megszokott fényképek.

Friss információ a játékkal kapcsolatban, hogy újra gyártásba került és jelenleg Csehországban készülnek a játékokat, amelyeket több változatban is megtudtok vásárolni a Natalitoys weboldalán keresztül.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5014123739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása