1910-es Benz Limousine
2017. augusztus 30. írta: ToyaHSW

1910-es Benz Limousine

benz2.JPG

Bár a gyűjteményben akad egy két makett és modell, de nem ez jelenti a Játékmúzeum fő profilját. Azonban mivel a kornak ezek is a részét képezték, így ha belebotlok egy-egy darabba, akkor természetesen megy a gyűjteménybe.
Így tettem az IGRA által gyártott Old Timer sorozat darabjaival, valamint a családi ereklyének számító repülőgépekkel, autókkal és harckocsival is.

Mint említettem néhány hete leütöttem egy nagyobb játékcsomagot, aminek a vásárlása során a fő vonzerőt a Plasticart Ferrari jelentette. Persze ezen kívül is volt a csomagban néhány klassz játék, amelyek közül már egy-két darabot bemutattam nektek.
Ezúttal a szintén a többi játékkal együtt érkezett 1910-es Benz Limousione-t szeretném veletek megismertetni.

A Nacoral Zaragoza nevű spanyol cég gyártotta az autót, ami teljesen műanyagból készült. A kerekek forognak a kocsin és az képes is a gurulásra, azonban egyértelműen gyűjtők számára készült darabról van szó, ami egy sorozat egyik tagja.
Természetesen nem ismerem a játék előéletét, de az látszik rajta, hogy ez a kocsi nem egy vitrinben várta a szebb napokat. Ennek köszönhetően a kocsi oldaláról hiányzik a pótkerék, valamint az első lámpák is eltűntek az évek alatt.
A régi játék természetesen mind a mai napig beszerezhető a külföldi aukciós oldalakon keresztül. Egy szebb dobozos példányért bőven 30 euró feletti összeget kérnek, de hasonló állapotú kocsihoz már 20 euró környékén hozzájuthattok.

Természetesen a majdani múzeumban a többi hasonló autó mellett ezt a kocsi is megcsodálhatjátok majd, de addig maradnak a szokásos fotók.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4212791496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása