IGRA Űrtank
2017. augusztus 28. írta: ToyaHSW

IGRA Űrtank

igraurtank4.JPG

Kerülgetem már egy ideje a neten vásárolt IGRA által gyártott Tank kosmický nevű játékot, amit talán Űrtank néven lehetne jól lefordítani.
Talán a tétovázásom oka az leginkább, hogy egy hiányos játékról van szó, de ha már egyszer így jutottam hozzá és valaki eljátszotta az egyik alkatrészét, akkor így kell róla írnom.
Az aprócska felhúzós szerkezettel ellátott fém játék két változatban készült és 1972 és 1981 között volt gyártásban. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy első szériás darabot sikerült szeretnem.

A két változat csak néhány részletben tért el egymástól, mind működésében, mind pedig formájában teljesen azonos volt. A második sorozat darabjai az antenna végére műanyag gömböket kaptak, valamint a fülke tetejére is került egy aprócska radar.
Ebben ki is merültek a különbségek a két változat között.

Érdemes szót ejteni a jármű felépítéséről. A felső részen volt megtalálható az antenna, ami mozgatható volt. Ennek a megoldásnak köszönhetően nem hajlott el és tört le ez az elem olyan könnyen.
A vezetőfülke, ami lényegében egy kupola volt szabad tudott jobbra-balra mozogni. Az Űrtank elején egy kar volt megtalálható, amivel a felhúzást követően elindíthattuk útjára a járművet, valamint egy műanyagból készült átlátszó négyzetes elem. Ez utóbbi funkciójáról majd a későbbiekben ejtek szót.
A tank alsó részén három pár kerék volt megtalálható, amelyeken egy gumitalp futott végig. Itt volt ezen kívül a felhúzó szerkezet is.

A működés viszonylag egyszerű volt. A jármű elején található kapcsolót átkapcsolva felhúztuk az óraműves szerkezetet, majd ha ezzel megvoltunk a padlóra rakva a járművet útjára tudtuk indítani azt a kapcsoló átkapcsolásával.
A jármű elindulásával egyszerre a jármű tetején található torony forogni kezdett jobbra-balra, míg az elől található műanyag elem alatt egy tűzkő segítségével szikrázás indult be.
A játék legnagyobb hátránya a rövid menetidő volt, ami az óraműves szerkezetnek volt köszönhető, valamint komoly problémát jelentett, hogy csak egyenesen előre volt képes haladni az Űrtank.

Az általam megszerzett változat több sebből is vérzett. Az egyik ilyen hibája volt, hogy az alsó és felső részt nem lehetett összefogatni, ami egy lemezjáték esetében elég komoly hiba.
Szerencsére ezt a problémát tudtam orvosolni, azonban a tűzköves rész hiányát és az előle hiányzó műanyag elemet képtelenség manapság már pótolni.
Az Űrautó ezen hiányosságok ellenére is üzemképes és csak egy kis kenőolajra volt szüksége. Ráadásként egy pár tartalék hernyótalpat is kaptam vele, aminek nagyon örültem.

Úgy gondolom valahogy így kell kinéznie egy olyan játéknak, amivel 30-40 éve játszottak és használták. A gyűjteménybe természetesen az óraműves játékok között lesz a helye és remélem egyszer majd kitudom veletek együtt is próbálni majd.
Addig pedig maradnak a szokásos fotók.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!  

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr4912786384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.