KODY számolójáték
2016. augusztus 25. írta: ToyaHSW

KODY számolójáték

kody1.JPG

Ezúttal ismét a 70-es években kalandozunk és ismét a Cságoly Tamás által felajánlott játékok között tallózok. Ezúttal az 1979-es KODY számolójátékot szeretném bemutatni nektek.
A pontos megjelenési dátumot azért tudom, mivel a Nemzetközi Gyermekévben került kiadásra, az pedig 1979-ben volt. De nézzük inkább mit is tud ez a számolójáték.
Az első sorban oktatási célokkal készült játék lényegét tekintve megegyezik az akkor iskolákban használt színes rudakkal és a számolás művészetében segített a gyerekeknek.

A dobozt kinyitva abban különböző hosszúságú számokkal és pontokkal is ellátott hasábokat találhatunk, amelyek közül a 9-es a leghosszabb.
A feladat, hogy egy megadott értéket ki tudjunk rakni más számokból is, ezzel is gyakorolva az összeadás műveletét.

Ez felnőtt fejjel nem túl izgalmas, de a számokkal ismerkedő gyerekek számára éppen elég nehéz feladat lehetett.

A játék tényleg kiváló állapotban maradt meg. A kockák sértetlenek és egyáltalán nem koptak meg az elmúlt több mint 35 évben. Hiába, akkor még valamit nagyon jól csinált a játékipar.
A játékot a Dunaplast Műanyag- és Gumiipari Szövetkezet gyártotta és a Triál forgalmazta.

Reményeim szerint az apróbb gyerekek számára a majdani múzeumban is olyan élmény lesz kézbe venni a játékot, mint amilyen élmény az 37 éve lehetett.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8011610892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzabPan 2018.01.23. 15:39:47

További hihetetlen előnye, ami az alkalmazását oktatási környezetben tovább segíti,hogy a színes rúd készlettel azonosak a magasságok (persze centiméterrel mérve is éppen 1, 2, ... 9 a mérőszám).

Bár gyártaná valaki újra. Bár vennék elő az iskolák raktáraiból.
süti beállítások módosítása