Szovjet szakadék Buggy
2019. november 22. írta: ToyaHSW

Szovjet szakadék Buggy

baggy_2.JPG

Hasonló stílusú azonban ettől némileg eltérő játék már volt a blogon, de úgy gondoltam ezt a típust is érdemes bemutatni nektek, ráadásul ez a kocsi az 'innen szép nyerni' kategóriába esik.
A szovjet játékipar előszeretettel nyúlt a nyugati játékokhoz, ha alapötletet kellett meríteni. Mivel a távol-keleten ekkor már nagyban gyártották a különböző elemes játékokat, így lényegében az alapötleten kívül akár a formát is átvehették minden következmény nélkül.
Így történt ez a Buggy szakadékautóval is, amit Baggi névvel láttak el és néhány apróbb átdolgozással több változatban is forgalmaztak.

Az oldalon a zárt karosszériás változatot már láthattátok, de most hozzám került egy kabrió is kicsit viseletes állapotban. Persze ez nem jelenti azt, hogy a játék teljesen elveszett volna, igyekszem majd részletesen beszámolni nektek a javításokról.
A szakadék autók jellemzője leginkább az volt, hogy az asztalra felhelyezve egy aprócska lemezes nyelvnek köszönhetően a leesés előtt a jármű megállt és más irányba folytatta az útját.
Természetesen földön is lehetett vele játszani, de ott csak megfelelően ütközve volt képes a kitérésre.
A kitérést a már említett lemezes nyelvnek köszönhetően tudta végrehajtani a kocsi, ami becsúszott a középen található kerék alá, ennek köszönhetően a kerék elfordult és a kocsi más irányba tudott haladni.
Rendkívül ötletes megoldással dolgoztak ezek a járművek, amelyekre még mind a mai napig rá lehet csodálkozni.

Ahogy írtam elég rozoga állapotban került hozzám a játék. Hogy ez pontosan mit is takar? Sorolom akkor a hibákat és hiányosságokat. Ami elsőre feltűnhet a képeken az az egyik első lámpa hiánya.
Ennek a pótlása lesz valószínűleg a legkönnyebb feladat, hiszen lényegében itt már elkészítettem a 3D-s modellt és már csak ki kell nyomtatnom azt.
Ezen kívül az elemtartó résznek az alsó része hiányzik, valamint egy lemez fül is elveszett innen, így bár eredetileg 3 db 1.5 V-os elem kellene a működtetéshez ez most nem lenne lehetséges.
Hiányzik még az elemtartó fedele is, amit szintén meg kell majd terveznem és ki kell nyomtatnom.
Persze a játék még ekkor sem fog működni, mivel a hajtást biztosító motorról is elveszett a forgómozgást átadó fogaskerék - valószínűleg ez utóbbit lesz a legnehezebb megfelelő minőségben legyártani.

Természetesen ha sikerül tényleg jó állapotba hoznom a játékot, akkor arról itt az oldalon beszámolok majd nektek néhány ilyen volt-ilyen lett kép kíséretében.

A játék amúgy külsőre egészen szépen egyben van, így kudarc esetén sem esek majd kétségbe hiszen remekül mutat majd a zárt vezetőfülkés változat mellett így is.
Remélem persze, hogy sikerül működőképes állapotba hoznom a játékot és akkor a múzeumban semmi sem állhat majd az útjába annak, hogy Ti is kipróbáljátok ezt az érdekes régi szovjet játékot.
Persze amíg nincs lehetőségem a kezetekbe adni ezt a kincset, addig be kell érnetek a megszokott fényképekkel.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr415320772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása