Mikulás szánkó
2018. június 13. írta: ToyaHSW

Mikulás szánkó

mikuszan1.JPG

A meleg nyári napokra nincs is jobb hűsítő mint a Mikulásra gondolni és egy témába vágó játékról olvasni. Ezúttal a hazai kisipar egyik remekét a Mikulás szánkót szeretném bemutatni nektek.
Próbáltam kutatni az emlékeimben a játék után, de egyszerűen nem ugrott be semmi. Pedig egészen biztosan láttam gyerekként, de a céljára és a használatára nem emlékszem.

A játékokat rendezgetve szembesültem vele, hogy a szánkós Mikulásból három darab is van itthon, ami már csak azért is bravúr, mivel soha nem gyűjtöttem. A Thold családtól kaptam két darabot, míg a harmadik valószínűleg valamelyik játékcsomag vásárlásommal együtt érkezett.
Na de mi is ez a Mikulás szánkó.
Szinte egészen biztos, hogy magyar kisipari termékről van szó, ennek megfelelően minden eleme műanyagból készült. A szánkó fehér színű és nagyon egyszerű kidolgozású, míg a Mikulás piros műanyagból készült fújt technológiával.
A Mikulás bepattintással helyezhető a szánkó "ülésébe", ami annyit jelent, hogy a műanyagon egy lyukat alakítottak ki erre a célra.
A kidolgozás igazi 80-as évek. A szánkó sorjás és elnagyolt kidolgozású, de pontosan ezt lehet elmondani a Mikulásról is, ami ráadásul deréktól lefele egyáltalán nem is látszik.

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy ez a játék milyen céllal készült. Mikulásra kicsit kevéske egy gyereknek, még ha szaloncukorral fel is púpozták a szánkó hátsó részét, másra pedig nem igazán használható véleményem szerint.
Mint említettem halvány emlékként dereng, hogy láttam hasonlót gyerekként, de a céljára nem emlékszem.

Remélem nektek vannak emlékeitek ezzel a műanyag játékkal kapcsolatban és nem lesztek restek megosztani az olvasókkal kommentben.
A múzeumban természetesen ezeket a játékokat is láthatjátok majd, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8214039640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hovajutottunk 2018.06.16. 21:07:56

Emlékeim szerint egy zacskó édesség volt hátul a szánkón, de miután ezek elfogytak, babákat, plüssöket is bele lehetett ültetni. Én nagyon szerettem :)

ToyaHSW 2018.06.16. 22:58:57

@hovajutottunk: Köszönöm az információt, így már érthető miért is találkoztam én csak üres változattal :)
süti beállítások módosítása