Régi autók autókvartett
2016. szeptember 28. írta: ToyaHSW

Régi autók autókvartett

regiautok1.JPG

Egy újabb autóskártyával sikerül bővítenem a gyűjteményem. Meglátni és lecsapni rá az egyik hazai aukciós oldalon egy pillanat műve volt.
Mivel hiánytalan pakliról van szó az ár annak ellenére is nagyon jutányos volt, hogy sem a játékszabályok, sem az üres lapok, sem pedig a doboz nincs meg hozzá.

Elvileg ez egy 1961-es csomag és egyáltalán nem illeszthető be a már eddig bemutatott Autókvartett sorba. Az autókról ezeken a kártyákon sokkal inkább ismertetőket találhatunk, mint technikai adatokat.
Talán ennek is köszönhető, hogy a csomag dobozán egyszerűen az Autó Kvartett felirat szerepelt egy régi autó mellett.
Természetesen ez nem volt akadálya a játéknak, hiszen a köbcenti és a lóerő minden leírásban szerepelt, így simán tudtunk vele autóskártyázni.

A Minerva által készített csomag a Játékkártyagyár zalaegerszegi nyomdájából került a játékboltok polcaira, ahonnan akkoriban 18-20 forint körüli áron vásárolhatták meg a szülők a gyerekeknek.

A pakliban a gyártók és a kor viszonylag változatos, így a pakliban jól megfér egymás mellett a mára feledés homályába vesző Locomobile és Spa a Fiattal és a Renault autójával.
Lényegében az 1894 és 1914 között gyártásba került autókról kapunk egy kis ízelítőt a pakli segítségével.

Néhány lapon sajnos látszik némi firkálás nyom, de ennek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyennel csomaggal is sikerült a gyűjteményt gazdagítani.

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr2411750613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása