A mai napon ismét egy Pető Gábortól kapott játékot mutatok be nektek. A választásom ezúttal is egy kisautóra esett, amit az előzőhöz hasonlóan a BBurago cég készített. Úgy tűnik Gábor életében inkább a Burago kisautók voltak preferálva a Matchbox helyett, amit meg is tudok érteni.
A Burago céget már az előző bejegyzésben bemutattam nektek, de ismétlés a tudás anyja, így ide is berakom a cég történetét felidéző néhány mondatot.
A Bburago története tipikusan az a fajta ipari mese, ami Olaszországban szinte magától értetődő: egy lelkes szakember kiválik, és a saját elképzeléseiből világsiker lesz.
A történet 1974-ben kezdődött, egy észak-olasz kisvárosban, Burago di Molgora-ban. Itt alapította meg vállalkozását Mario Besana, aki már korábban is benne élt a játékgyártás világában. Nem a nulláról indult: a Mebetoys nevű cégnél szerzett tapasztalatot, amely akkoriban komoly szereplőnek számított a fém modellautók piacán. Amikor azonban a céget felvásárolta a Mattel, Besana inkább a saját útját választotta.
A „Bburago” név egyszerre volt tisztelgés és marketingfogás. A szülőváros neve adta az alapot, a dupla „B” pedig egy kis játékosságot – és megkülönböztethetőséget – vitt bele. Már a kezdetektől világos volt, hogy nem egyszerű játékokat akarnak gyártani. A cél valahol félúton volt a gyerekjáték és a gyűjtői tárgy között: olyan modellek, amelyek elég részletesek ahhoz, hogy polcra kerüljenek, de elég strapabírók ahhoz, hogy a szőnyegen is túléljék a versenyeket.
A Bburago igazán a nyolcvanas és kilencvenes években talált rá a saját hangjára. Ebben az időszakban a modellautóik szinte minden játékbolt polcán ott sorakoztak Európában, és hamarosan a világ más részein is. A sikerük kulcsa nem egyetlen nagy újítás volt, hanem egy nagyon jól eltalált egyensúly. Az autóik látványosak voltak: nyitható ajtók, részletes motorok, fényes festések – különösen a piros sportautók, amelyek szinte világítottak a dobozban. Ugyanakkor nem kerültek vagyonokba. Aki nem engedhette meg magának a drágább, szinte múzeumi minőségű modelleket, az is hazavihetett egy Ferrari vagy egy Lamborghini Countach másolatot.
És itt jött be az egyik legnagyobb ütőkártyájuk: a Ferrari-licenc. A Bburago hosszú ideig hivatalosan is gyárthatta a legendás olasz márka modelljeit, ami óriási előnyt jelentett. Egy Ferrari F40 vagy egy klasszikus sportkocsi kicsinyített mása nemcsak játék volt, hanem egy darabka álom is – sokak számára az első „Ferrari”, amit valaha birtokoltak.
A márka azonban nem kerülhette el a változó világot. A kétezres évek elején a gyártás globális átalakulása komoly kihívást hozott. Az ázsiai gyártók olcsóbban és nagy mennyiségben tudtak termelni, és a Bburago, amely addig erősen kötődött az olasz gyártáshoz, nehezen tudott alkalmazkodni. 2005-ben végül csődbe ment – egy korszak ezzel lezárult.
De nem tűnt el végleg. A márkát felvásárolta a hongkongi May Cheong Group, amely a Maisto mögött is áll. A Bburago így új életet kapott, immár globális gyártási háttérrel. Bár a termelés áthelyeződött Ázsiába, a név és az örökség megmaradt. Ma is készülnek Bburago modellek, és bár a piac megváltozott, a márka még mindig felismerhető: megfizethető, látványos, és egy kicsit nosztalgikus.
Ha visszanézünk, a Bburago sikere talán abban rejlett, hogy pontosan értette, mit akar a közönsége. Nem a tökéletességet hajszolta, hanem az élményt: azt a pillanatot, amikor egy gyerek (vagy egy felnőtt) kinyit egy dobozt, és a kezében tart egy apró, fémből készült álomautót.
Ezúttal egy Texaco festéssel ellátott Ford Sierra Gr.A autót szeretnék nektek bemutatni. A kocsi több változatban is készült, amelyek között van ritkább és gyakoribb darab is.
A most bemutatásra kerülő sárga színű Texaco festésű változat összesen 5 változatban készült és ezek leginkább matricázásban tértek el egymástól.
De most inkább beszéljünk magáról az autóról.
A kisautó természetesen fém karosszériával várta a gyerekeket és sárga festést kapott. Érdekesség, hogy bár volt ebből a típusból a valóságban Texaco autó, de az soha nem futott sárga festéssel. Itt a Burago egy kicsit a fantáziára hagyatkozott.
A kidolgozás semmiben nem tér el a már bemutatott Mercedes modelltől és méretben is megegyezik vele. A méretarány ebben az esetben is 1:43, ami kicsit nagyobb autót jelent mint egy Matchbox kisautó.
A karosszéria tökéletesen ki lett dolgozva ebben az esetben is és már elsőre felismerhetőek rajta a Sierrára jellemző vonalak.
Bár minden részlet sárgára lett fényezve, az első lámpa plexije azért megtöri ezt a monotonitást. A dekoráció azt hiszem magáért beszél.
Kicsit olyan mintha különböző versenyautóról ollózták volna össze a matricázást, amin persze a fő jellemvonás a Texaco matrica. Ezen kívül még a rajtszám és a Ford logó, ami viszonylag kiemelt helyre került.
Az ablak plexije teljesen átlátszó és ennek köszönhetően látszik az utastér is, ami műanyagból lett kidolgozva. Kicsit nehézkes a belátás, de még a kormány is valóban ki lett öntve műanyagból.
Az alváz rendkívül egyszerűen lett kialakítva és műanyagból készült. Itt gyakorlatilag csak a kipufogó az egyetlen felismerhető autóalkatrész, amin kívül csak a szokásos gyártóra és autótípusra utaló feliratok találhatóak a fekete műanyag alkatrészen.
Az alvázban került rögzítésre a futómű. A futóműnek sajnos itt sincs rugózása, de ezzel meg lehetett azért barátkozni. A tengelyek végén a kerekek műanyagból készültek és gyakorlatilag szabvány darabok és tökéletesen azonosak a múltkor bemutatott Mercedes kerekeivel, ami egy kicsit illúzióromboló.
Persze ez akkoriban gyerekként senkit nem zavart és boldogan tologattuk és lökdöstük ezeket a kisautókat.
A Ford Sierra Rally változata nagyon szép állapotban maradt meg. Reményeim szerint a többi hasonló kisautóval együtt ezt a kocsit is betudom majd mutatni nektek, de amíg erre nem nyílik lehetőség, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!
