A 60-as és 70-es évek játékai között mind keleten, mind pedig nyugaton nagy szerepet kaptak a különböző űrjárművek. Ez a sci-fi elterjedésének és az űr meghódításának volt köszönhető.
Ekkor hódította meg az emberiség a világűrt és küldtünk egyre több űrhajóst az űrbe, majd pedig a holdra is. A szovjetek a Szojuz űrprogrammal és az Interkozmosszal voltak jelen, míg az amerikaiak az Apolló űrhajókkal igyekeztek felfedezni a világűr rejtelmeit.
A játékgyártók persze felfedezték az érdeklődést a téma iránt és minden területen igyekeztek is azt kiaknázni. Ennek köszönhetően készültek szinte végtelen mennyiségben a különböző űrhajózással kapcsolatos tematikájú játékok.
Ezek között a játékok között a legnépszerűbbeknek az elektromos szerkezettel ellátott játékok számítottak, amelyek mozgással, fényekkel és hangokkal varázsolták el a gyerekeket.
A távirányítós játékoktól egyel olcsóbbnak számítottak a bolygókerekes játékok, amelyeknél a gyártók bőven kiélhették a hanggal, mozgással kapcsolatos elképzeléseiket - gondoljatok csak a Lemezárugyár Holdautó-Űrautó párosára.
A keleti blokk országain kívül nyugaton is számtalan gyártó vetette bele magát az űrhajózás világába. Ezek közé tartozott a Yoshino is.
A Yoshino egy japán gyártó volt, akik már a 60-as években remek játékkal lepték meg a gyerekeket. A 70-es években már kellő tapasztalattal felvértezve folytatták a játékok gyártását, aminek egyik eredménye lett az Apollo 15 bolygókerekes holdrakéta.
A játék lemezből és műanyagból készült és egészen szépen ki lett dolgozva és számtalan funkcióval várta a gyerekeket.
A rakéta méreteit tekintve 45 cm hosszú és 14 cm magas volt. Ezekből az adatokból már láthatjátok, hogy nem egy apróságról volt szó. A Yoshino bolygókerekes szerkezetet álmodott meg a játékhoz, ami mint tudjátok annyit jelentett, hogy a játék bekapcsolás után elindult egy irányba, de ha akadályba ütközött akkor kitért és más irányba folytatta az útját.
Persze ez így alapból nagyon unalmas játék lett volna, így a gyártók különböző módokat eszeltek ki arra, hogy az általuk készített játék érdekesebb legyen. A Yoshino is átgondolta a dolgokat és egészen érdekes részletekkel egészítette a ki a bolygókerekes rakétát.
Ami elsőre feltűnhetett a gyerekeknek az a rakéta műanyag orra és a műanyag hajtómű rész. A rakéta orra alatt egy sárga plexi is helyet kapott. Ez a két elem a játék bekapcsolását követően forogni kezdett a jármű haladásával együtt és az orrkúpban elhelyezett égő villogott, ami a sárga plexinek köszönhetően nagyon jól nézett ki.
Az űrhajó teste is felkelthette a gyerekek érdeklődését. Az egyszerű grafikát ugyanis egy ajtó szakította meg, amin egy kémlelőablak volt megtalálható.
Az ajtó alatt pedig egy ülésben helyet foglaló kamerával felvértezett űrhajós volt megtalálható. A játék egyik jellemzője volt, hogy a játék haladása bizonyos időközönként megállt és ekkor felnyílt az űrhajó oldalán található ajtó, kiemelkedett az űrhajós, 'készített' néhány fotót, majd visszaereszkedett a helyére és ezt követően az űrhajó tovább haladt.
A játék oldalán volt megtalálható a tolókapcsoló amivel üzembe lehetett helyezni a játékot, míg a hátsó futómű alatt volt az elemtartó, amiben 2 db 1.5 V-os góliát elemet kellett behelyezni.
Összességében egy nagyon klassz játék volt a Yoshino Apollo 15-ös, ami a későbbiekben más formában tovább élt és más játékoknak szolgált kiváló alapul.
A hozzám került játék alapból nem volt működőképes, de egy kis takarítással lényegében életre kelthető volt és azóta is tökéletesen teszi a dolgát a jármű és ezt valószínűleg a TikTok csatornán be is mutatom majd nektek.
Persze szenved a hibáktól, amelyek közül a leglátványosabb hogy a rakéta ajtaja nem csukódik be teljesen, de ahogy szétnéztem a neten ez igazi típushiba.
A játékot a többi hasonló érdekes játékkal együtt remélem betudom majd mutatni nektek, de amíg erre nincs lehetőség addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a tamas.laposa70@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!