Úszó kisfiú óraműves játék
2022. október 22. írta: ToyaHSW

Úszó kisfiú óraműves játék

uszofiu_1.JPG

A játéktervezők néha igazán érdekes játékokkal igyekeztek a gyerekek kedvében járni. Számtalan játék ennek az újító szellemnek köszönhetően ért el hatalmas sikert, míg más játékok esetében ez az érdekesség abban csúcsosodott ki, hogy hosszú éveken át másolták más gyártók az eredeti elképzelést.
A ma bemutatásra kerülő óraműves szerkezettel ellátott úszó kisfiú baba is olyan játék, amit hosszú éveken át meglehetett találni a játékboltok polcain más-más gyártónak köszönhetően.

A játék eredeti első változatai még fémből készültek, de működési elvet illetően semmiben nem tértek el a ma bemutatásra kerülő később kiadott darabtól.
A hozzám került játék már műanyagból készült, ami sokkal szebb és részletesebb kidolgozást tett lehetővé a gyártók számára, ráadásul az előállítás költségeit is lejjebb lehetett vinni. Persze a műanyag játékok nem voltak örökös darabok, így gyakran törtek el vagy mentek tönkre, amit azonban az alacsony áruk kompenzált.
A ma bemutatásra kerülő darab Hong-Kongban készült és egy igazi tömegcikk a 80-as évekből. Akkoriban még a távol-keleti gyártmányok egy része valóban elég silány minőségű volt és nincs ez másképp az úszó kisfiú esetében sem - de erről majd később.

A kidolgozás rendkívül egyszerű. A játék lényegében pontosan úgy épül fel mint egy egyszerű játékbaba.A test külön álló darabból készült, amihez a fej, a karok és a test alsó része kapcsolódik. Az egyes elemek külön-külön mozogtak.
A baba hasán volt megtalálható egy felhúzó gomb, amit elforgatva lehetett megfeszíteni a belül található óraműves szerkezetet.
Ha úgy gondolták a gyerekek, hogy elég feszes a szerkezet, akkor nem volt más dolguk mint a vízbe tenni a játékot, ami azonnal mozgásba is lendült. A kisfiú úszó mozgást imitált, a karjaival, aminek köszönhetően a játék elkezdett előre haladni és egészen addig képes volt menni, amíg a belül található óraműves szerkezet teljesen le nem járt.
A figura amúgy egészen szépen ki van dolgozva. A kisfiú feje rendkívül szépen ki lett dolgozva, még a haj is látszik a figura fején. A festésre is figyeltek, így a fiú szája, szeme. sőt még a haja is megkapta a megfelelő színt.
A figura fürdőnadrágja kék színt kapott és a lábbal együtt mozog jobbra-balra.
A belül található óraműves szerkezet nagyrésze műanyagból készült és ennek sajnos az az eredménye, hogy a játék már nem igazán működik.

Persze ennek ellenére egy érdekes darab a gyűjtemény számára ez a játék is, amit reményeim szerint valamikor majd be is tudok mutatni nektek személyesen. Amíg azonban erre nem nyílik lehetőség, addig jönnek a megszokott fényképek ezúttal is.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3217960316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása