Ha vasárnap, akkor érkezik a szokásos Heti TOP5 rovat, amelyben a hazai aukciós oldalak kínálatából igyekszem érdekes, különleges vagy éppen ritka és olcsó játékokat válogatni nektek.
A szerencse ezúttal is mellém szegődött, így ráakadtam pár érdekes játékra, így azt javaslom tartsatok ma is velem!
Sztálin vonat - Az elnevezés nem véletlen, hiszen a hazai gyűjtök körében ezen a néven ismert a Moskabel által gyártott hatalmas és rendkívül összetett vasutas játék.
Erre a vasútra igaz, hogy még volt benne anyag, ráadásul nem csak a mozdonyt, a vagonokat és a síneket kapták meg a gyerekek a játékkal, hanem egyéb kiegészítőket is.
A játék a maga nemében igazi kuriózum, így az ára is ennek megfelelő. A jövendőbeli tulajdonos pénztárcájában 200.000 Ft-nak kell lapulnia, ha szeretné megvásárolni ezt a kincset.
Vonatos türelemjáték - A türelemjátékok rendkívül népszerűek voltak a 70-es években és a trafikok kínálatában számtalan változatban voltak beszerezhetőek.
Így volt ez tőlünk nyugatabbra is, ahol szintén népszerűek voltak a különböző golyós türelemjátékok. Ezúttal egy vonatos darabot ajánlok a figyelmetekbe, amit az egykori NSZK-ban gyártottak.
A játékhoz 1499 Ft-os áron juthattok hozzá.
Építődoboz Technika 1-4 - A Tanért vállalat nevét első sorban az iskolai eszközökkel kapcsoltuk össze egykoron. Számtalan papír és műanyag kiegészítőt készítettek, amelyek segítségével szemléletesebb lehetett az oktatás. A Technika oktatást könnyítette meg az 1-4 osztályosok számára az Építődoboz, amiben különböző műanyagból elkészített testek voltak megtalálhatóak.
A gyerekek ezeket a testeket így könnyen felismerhették, megjegyezhették és unalmas pillanataikban akár építhettek is a készletből.
Most egy ilyen gyönyörű állapotban megmaradt készlethez juthattok hozzá akár Ti is és ehhez csak 3800 Ft-ot kell fizetnetek.
Japán rendőrségi autó - A 70-es években nagyon népszerűek voltak a különböző bolygókerekes vagy kitérő játékok. Ekkor szinte az összes gyártó készített ilyen játékot.
Persze nem csak a szocialista játékgyártók gyártották a bolygókerekes játékokat, hanem a nyugati és a távol-keleti gyártók is. Ezúttal egy Japánban gyártott darabot ajánlok a figyelmetekbe.
A rendőrségi autó egy igazi érdekesség. A kocsi egyértelműen japán formát idéz, a feliratok azonban német nyelvűek. A játékot a hátul található kapcsolók segítségével lehetett üzemeltetni.
Ehhez az érdekes és különleges autóhoz most 12.000 Ft-ért juthattok hozzá.
Maya 6x6 - Egy igazi ősi logikai játék, amit a szocializmusban a Plastolus hozott el a gyerekeknek. A Maya 6x6 ismerős lehet még Kalaha vagy Mancala néven is.
Aprócska golyókat kellett a megfelelő sorrendben előre juttatni a játéktéren. A játékot végül az nyerte, aki több golyót tudott összegyűjteni. A rendkívül egyszerű szabályokkal rendelkező játék nagyon sok taktikai lehetőséget rejtett magában és talán ezért is népszerű mind a mai napig.
Persze azért sokkal jobb gyerekkorunk játékával játszani mint egy mai darabbal. Most Ti is megvásárolhatjátok ezt a játékot és szerencsére csak 3500 Ft-ot kér érte az eladó.
RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!
Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!