KLM IL-62 lendkerekes repülőgép
2022. március 31. írta: ToyaHSW

KLM IL-62 lendkerekes repülőgép

klm_2.JPG

Hét éve mutattam be nektek az Intercontinental IL-62-es lendkerekes repülőgépet, amit az egykori NDK-ban az MSW játékgyár készített.
A mai napon ennek a játéknak a testvérét, a KLM festéssel megjelent változatot szeretném bemutatni nektek.

A lendkerekes játékok nagyon népszerűnek számítottak a 60-as, 70-es években és számtalan gyártó kínálatában szerepeltek az ilyen működtetésű játékok.
Ezeknél a játékoknál a játék megtolásával egy fogaskerekes hajtáson keresztül egy nagyméretű lendkereket hajtottunk meg, ami a tehetetlenségénél fogva tovább hajtott a játék kerekeit azután is, hogy elengedtük azt. Ennek a lendkerekes megoldásnak köszönhetően a játékok egészen messzire is képesek voltak a saját lendületüknek köszönhetően eljutni.

A hazai játékiparban a Lemezárugyár játékaira volt jellemző a lendkerekes szerkezet, amelyek a Lendület autókban tűntek fel leginkább.
Persze a hazai iparon kívül más szocialista játékgyártók is készítettek bőven lendkerekes játékokat, amelyek egy része a hazai játékboltok polcain is feltűnt.
Ilyen gyártó volt az NDK MSW és MSB is, akik számtalan műanyagból és fémből készült lendkerekes játékkal kedveskedtek a gyerekeknek. Az egyik ilyen játék az IL-62-es repülőgép volt, aminek egyik változatát már bemutattam nektek.
Most a Royal Dutch Airlines (ismertebb nevén KLM) festésével készült változatot mutatom be nektek.
Az MSW IL-62-es repülőgépe két részből épült fel és ezek a részek külön kerültek be a dobozba is. A játék egyik része a szárny volt, ami egyben a lendkerekes szerkezetet is tartalmazta.
A szárny egyszerű szürkére festett lemezből lett megformázva, dekorációkánt pedig csak a lajstorm számokat, a felfestett fékszárnyakat és jelzőfényeket kapta meg dekorációnak.
A másik rész a repülőgép teste volt, ami tartalmazta a hajtóműveket és a hátsó farokszárnyat is. A festés tökéletesen hozta a KLM repülőkről ismert festést a világoskék, sötétkék, fehér színekkel. A pilótafülke és az utastér ablakai festéssel lettek jelölve a törzsön, ahogy az ajtók és a KLM logók is.

A játék két része elég pontosan illeszkedett egymáshoz, amit a rögzítés érdekében egy zárszerkezettel lehetett lezárni.
Ezt követően a játék már teljesen használható is volt. Sajnos ez a zárszerkezet volt a játék egyik gyenge pontja is, ugyanis gyakran letört a játékokról aminek köszönhetően lényegében használhatatlanná is vált a lendkerekes repülőgép.
Gyenge pontnak számított még az első futómű, ami szegecseléssel volt a törzshöz erősítve. Sajnos ez az alkatrész is gyakran elgörbült vagy eltört. Az utóbbi esetben szintén menthetetlen volt a játék.
Ezen kívül a mostanában előkerült játékoknál gyakran feltűnik a rozsda is. amiben semmi meglepő nincs. Ezek a játékok már minium 45-50 évesek, ami a lemezeken gyakran meg is látszik.

Szerencsére a most hozzám került változat egészen elfogadható állapotban maradt meg. A lendkerekes rész már nem igazán működik a játékban, de ebben sincs semmi meglepő. A festés és az állapot viszont egészen jó.
Én nagyon örülök neki, hogy már mind a két változat megtalálható a gyűjteménybe és ezt reményeim szerint majd meg is tudom mutatni nektek.
Amíg azonban erre nincs lehetőség, addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr1717794489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2022.04.02. 14:44:54

Ezeket már kicsi gyerekként sem szerettem. Konkrétan az aránytalan méretű kerekek miatt. No meg azért, mert egy repülőgép repüljön, de guruljon! :)
(úgy 5, max. 6 évesen)
süti beállítások módosítása