Intercontinental IL-62
2015. január 02. írta: ToyaHSW

Intercontinental IL-62

il62b.JPG

Mechanische Spielwaren fejlesztői egy igazán igényes játékkal lepték meg a 70-es évek gyerekeit. A fejlesztők úgy gondolták, hogy a repülés nagyon sok gyermeket érdekelhet, így elkészítették az IL-62-es repülőgép lendkerekes változatát.
A gép két féle festéssel került a boltok polcaira. Megvásárolható volt KLM és Intercontinental változatban is. A dobozában a gép két félbe került be, amit otthon bármikor összerakhattak a gyerekek is.
Ez a megoldás csökkentette a sérülés veszélyét, de mivel a tolózáras megoldású rögzítés nem volt az igazi ez bizonyult az idők során a játék egyik gyenge pontjának.
A további gyenge pontok között szerepelt a műanyag hajtómű és a rettenetesen gyengén kidolgozott első kerék is.

Persze ezekkel a dolgokkal akkor nem foglalkoztunk, csak hatalmas lendülettel lökdöstük az apró játékot a parkettán.
Mára sajnos nagyon megkoptak ezek a játékok. Nekem sikerült egy viszonylag épségben megmaradt példányt beszereznem, aminek egyetlen hibája a zár szerkezet volt.

Manapság már kicsit nehezebb beszerezni a játékot, de az Ebay-en még megvásárolhatjátok. Az ára olyan 10.000 és 40.000 forint között mozog átszámítva.

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr847034133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása