Famos Autos nyomda
2022. március 05. írta: ToyaHSW

Famos Autos nyomda

famosautos_1.JPG

Az elkövetkezendő napokban néhány olyan klasszikus gyerekjátékot mutatok be nektek az egykori NDK-ból, amelyre minden 70-es, 80-as években született felkiált, hogy ilyen nekem is volt.
Ezúttal a VEB Famos Leipzig egyik érdekes régi játékát az AUTOS nevet viselő játéknyomdát mutatom be nektek.

Elsőként azonban néhány szóban szeretném nektek bemutatni a Famos céget, ami jóval komolyabb múlttal rendelkezik mint sokan gondolnák.
1891-ben alapították meg a Leipziger Stempelwaren FAMOS GmbH. céget, aminek fő profilja a különböző nyomdai kellékek, pecsétek, dátum és szöveg bélyegzők, bélyegtartók és más hasonló termékek gyártásából állt. Az 50-es években ez a cég sem kerülhette el az államosítást, így jött létre a VEB Famos Leipzig, aminek a profilja bizonyos fokig bővült is ennek köszönhetően.
A Famos termékei között megjelentek a különböző gyerekeknek készült játékok is, amelyek között nyomdák, vasúti kiegészítők, de még társasjátékok is megtalálhatóak voltak.
A rendszerváltást követően sok más szocialista üzemhez hasonlóan a Famos is lehúzta a rolót 1990-ben. Az újraindulásra elég sokat kellett várni, mivel csak 2003-ban éledt újra a gyártás Famoswerk név alatt Potsdamban. A Famoswerk jelenleg is üzemel és gyerekeknek készítenek játéknyomdákat.

Ezúttal a FAMOS egyik legnépszerűbb nyomdáját az Autos nevet viselő játékot mutatom be nektek. Az Autos készletben, ahogy a név is utal rá a közúti közlekedés járművei voltak a középpontban.
Ez persze a fiúk kedvencévé is tette a készletet, akik boldogan stempliztek a készlettel lényegében minden szabad papír felületre.

De hogyan is nézett ki egy-egy ilyen játéknyomda.
A felépítés végtelenül egyszerű volt és a felhasznált anyagok alapján az előállítás sem lehetett túlságosan drága. A doboz általában kemény kartonból készült. Az Autos esetében sárga-zöld színben pompázó dobozt kaptak a gyerekek, amin egy versenyautó volt látható, valamint elég nagy méretben a Famos akkoriban használt logója.
A dobozt felnyitva rögtön feltűntek a nyomda részei, amelyek fixen voltak elhelyezve egy kartonlapban. A kartonlap szép dekorációt kapott, amelyek között megtalálható volt a kormánykerék, a sebességmérő és számtalan kresz tábla is.
Összesen hat stemplit és egy műanyag dobozban elhelyezett tintapárnát kaptak a gyerekek.
A tintapárna komoly ellenségünk volt, ugyanis gyakran úszott a kezünk a tintában gyerekként, aminek a szüleink érthető módon nem örültek különösebben.
A nyomdák kidolgozása is végtelenül egyszerű volt. Egy tökéletesen kézbe illőre kiformázott fára került fel ragasztással a gumiból készült nyomtatható minta.
Ezek a minták ugye a játék témájának megfelelően lettek kialakítva. Az Autos esetében is ez történt, így hat különböző autót nyomdázhattunk a készlet segítségével.
Bizonyos autók egészen jól felismerhetőek, de néhány esetben azért talány hogy milyen autó szolgált mintaként az elkészítés során. A dobozban egy platós és egy dobozos Barkasszal találkozhattak a gyerekek, de a Melkus Wartburg és a Wartburg 353 is felismerhető. Az oldtimer kocsit én nem tudtam beazonosítani és a kupával is voltak gondjaim.

A nyomdázás rendkívül egyszerű volt. A kiválasztott stemplit a tintapárnára nyomtuk, ami így magára vett egy kevés tintát, majd ezt követően egy papírlapra nyomtuk azt igyekezve, hogy ne mozduljon el az a nyomtatás közben.
Ezt követően már csak meg kellett várnunk, hogy megszáradjon a tinta és színezhettük is nyomdázott autót.
Összességében remekül eltudtuk tölteni az időt a nyomdázással és bár gyakran piszkosak lettünk játék közben, ez bennünket egyáltalán nem zavart akkoriban.

A múltat lehetőséget lesz majd felidézni a múzeumban, de amíg nem tudom személyesen megmutatni nektek ezt a játékot, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr817772934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2022.03.15. 08:12:36

Az enyém még megvan! Pont a napokban volt a kezemben. Majd ha nagyobbak lesznek picivel a legkisebbek akkor beüzemeljük. Szerintem kitűnő kifestőgyár lesz.
süti beállítások módosítása