Fújós foci
2022. február 08. írta: ToyaHSW

Fújós foci

fuvosfoci_1.JPG

Egy igazán érdekes régi játékot szeretnék bemutatni nektek, amihez hasonlóval mi is játszottunk itthon - igaz házilag elkészítve.
Ez pedig nem lesz más mint a Jumbo által gyártott Blaasvoetbal vagy Blow Football, amit én nem túl találóan Fújós focinak tudtam lefordítani. Az elmúlt időszakban már mutattam be nektek Jumbo játékot, de úgy gondolom érdemes felidézni a cég múltját.

A Hausemann & Hotte cég története egészen régre nyúlik vissza, hiszen 1853-ban alapították a céget Hollandiában.
A gyártó kezdetben játékok importjával foglalkozott, többek között nekik köszönhetően kerültek be a Meccano, a Hohner, a Lehmann és a Spears játékok is Hollandiába. A két világháború között a cég elkezdett fából játékokat gyártani és a Hausemann & Hotte innentől kezdve használta a Jumbo nevet a saját játékainál.
A világháborúk lezárását követően az alapanyagok ellátása elég nehézkes volt a Jumbo ekkor fordult a papír irányába.
A 60-as években kapcsolatba léptek a Milton Bradley céggel, akiknek nagyon sok játékát forgalmazták európában.

Természetesen a saját játékokat sem hanyagoltál el, így a 70-es, 80-as években számtalan papír alapú játékot dobtak piacra, amelyek között az akkor nagyon népszerű puzzle kirakók is bőszámban képviselték magukat.
A Jumbo mind a mai napig fontos piaci szereplő az európai játékpiacon, akik számtalan játékkal képviselik magukat a játékboltok polcain évről-évre.

A Blow Football egy rendkívül egyszerű játék profi megvalósítással. Lényegében hasonlót készítettünk gyerekként mi is szívószál, pingpong labda vagy vattalabda és két azonos méretű doboz segítségével.
A Jumbo elkészítette ennek a házilag is legyárható játéknak a profi változatát, amivel a gyerekek a 60-as években remekül tudtak szórakozni. A fújos focis játékok persze jóval komolyabb múltra tekintenek vissza, hiszen a játékgyártók már az 1920-as években is készítettek ilyen játékokat.
De most a Jumbo játékának a bemutatására helyezem a hangsúlyt, így ezt ismerhetitek meg.

Amit elsőként megláttak egykoron a szülők és a gyerekek az a doboz volt. Ebben az esetben mindenképpen figyelmet érdemel a doboz is, hiszen színes és kézzel készített rajz díszíti. A doboz színe alapvetően piros, aminek a fedlapján látható néhány vidám gyerek, akik éppen a játékkal játszanak.
A dobozt kinyitva láthatóvá válik maga a játék, illetve a játékhoz szükséges eszközök.
Ami elsőre feltűnik mindenkinek az a labda, ami egy kínai pingpong labda. Gyaníthatóan a játékhoz tartozó eredeti labda az elmúlt közel 60 évben elveszett és az élelmes tulajdonos így pótolta a hiányzó részét a játéknak.
Amin másodszorra megakad a szem az a fúvócső. Ezekkel a csövekkel kellett a labdát megpróbálni bejuttatni az ellenfél kapujába. A csövek színesek (sárga, kék, zöld) és kb. 11 cm hosszúak.
És persze a legfontosabb rész a kapu, benne a kapussal. Ez egy műanyag keret, amire felerősítettek egy műanyag focista figurát ami a könnyed góllövést hivatott megakadályozni. Az illúzió kedvéért a kapuk alá belehetett tenni egy-egy zöld papírlapot is, ami szintén a játék része volt.

A játékot annyian lehetett játszani ahány fúvócső volt. Alapból hat cső tartozott a készlethez, így a gyerekek 3-3 fős csapatokban tudtak egymás ellen megmérkőzni. A feladat egyszerű volt a cső fújásával kellett a labdát az ellenfél kapujába juttatni, amit a másik csapat játékosai igyekeztek megakadályozni.
Az ideális hely a mérkőzés lebonyolítására egy nagyobb asztal volt, de lehetett játszani a játékot akár a földön is. A lényeg igazából annyi volt, hogy a gyerekek jól szórakozzanak.

Erre pedig a Blow Football kiválóan alkalmas volt. Szerencsére már egy ilyen játék is van a gyűjteményben, így lehetőségetek lesz majd kipróbálni ezt a játékot is.
Amíg azonban nem tudom személyesen is megmutatni nektek ezt a Hollandiában készült játékot, addig maradnak a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr3517281652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása