Érdekes régi lemezjátékok 10.
2022. február 04. írta: ToyaHSW

Érdekes régi lemezjátékok 10.

Ismét hoztam néhány érdekes régi lemezjátékot, amivel valószínűleg nem találkoztok majd a hazai aukciós oldalakon, de bárkinek a gyűjteményében szépen mutatna.
Csodálkozzunk rá együtt ezekre a csodálatos régi lemezjátékokra!

A fényképeken a német Tipp and Co. által készített óraműves szerkezettel ellátott számoló kisfiút láthatjátok. A játék végtelenül egyszerű volt, hiszen a felhúzást követően a kisfiú úgy csinált mintha a táblán számolni a matematikai feladatot.
Mielőtt azonban lebecsülnék a játék tudását mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy ez a különleges lemezjáték 1910 körül készült.
A jelenlegi ára is ennek megfelelő persze, hiszen akár 1000 dollárt is elkérnek egy tökéletes és hiánytalan darabért.

Következzen most egy érdekes japán játék, amit az egykori TPS Toys gyártott. Az Animal House kifejezetten a kicsiknek készült és az ő figyelmüket igyekezett felkelteni.
Ez is egy felhúzós játék, azonban a kidolgozásból, az összetettségből és a grafikából már könnyen kitalálhatjátok, hogy ez a játék az 50-es évek végén készült.
A felhúzó a ház tetején kapott helyet. A rugós szerkezet megfeszítését követően a játékon az állatkák elkezdtek játszani. Volt itt libikókázás, hintázás, de még a házikó ablakában is cserélődtek a figurák.
A játék talán az összetettsége, talán a kidolgozottsága miatt ér jelenleg több mint 60.000 Ft-ot átszámolva.

Egyezzünk meg abban, hogy a Citroen DS 19-es egy igazán gyönyörű autó, ami még mai szemmel is elképesztően igényes formával rendelkezik.
Nem volt ez másképp a 60-as években sem, amikor a Bandai kitalálta hogy elkészíti az autót a gyerekek számára is lemezből. A tervet tett követte, így készült el lemezből a Citroen DS 19-es limuzin, kabrió és kombi változata is. A játék alapvetően lendkerekes változatban készült, de a sikerre való tekintettel természetesen távirányítós játék formájában is megvásárolhatták a szülők a gyerekeknek.
Ez a játék szerencsére a megfizethető kategóriában maradt, így a lendkerekes változathoz mind a mai napig hozzá lehet jutni olyan 50-60 dollár körüli áron.

A képen a Louis Marx and Co. által gyártott Mickey Mouse Express nevű óraműves játékot láthatjátok. A gyerekeknek készült felhúzós játék az 50-es években készült.
Több gyártó is készített hasonlót, de nekem ez a játék megtetszett így megmutatom nektek. A felhúzós szerkezetet megfeszítve és a játékot elindítva a pályán található vonatok elkezdenek körbe-körbe haladni, míg a pálya felett egy repülő köröz.
Ez a játék is egészen elviselhető áron vásárolható meg mind a mai napig, így ha buktok a lemezjátékokra, akkor érdemes a külföldi aukciós oldalakon nézelődnötök.

Távirányítós Godzilla. Ki sem találjátok, hogy természetesen Japánban készült ez a játék a Bull Marknak köszönhetően. Mivel lemezből készült a játék, így azért egészen különlegesnek számít.
A távirányítóval összesen egy motort lehetett működésbe hozni, aminek köszönhetően a Godzilla szépen elkezdett előre sétálni és közben a száját nyitogatta.
A játék elég ritkának számít, így az ára is elég elképesztő. Jelenleg 1800 dolláros áron találtam eladó darabot az Ebayen.

Jövő héten újabb öt különleges régi lemezjátékkal várlak benneteket.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr6016969940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizo 2022.02.07. 10:40:36

Hűű, nagyon klassz válogatás! Mindig olvaslak, köszönöm hogy bemutatod ezeket az érdekességeket!

Zoli
süti beállítások módosítása