Elektronika 24-01 kvarcjáték
2022. február 01. írta: ToyaHSW

Elektronika 24-01 kvarcjáték

elektronika2401_1.JPG

A szovjet Elektronika céget nem kell bemutatni az oldal látogatói számára.  Az Elektronika alapvetően egy hadiipari vállalat volt, akik felsőbb utasításra a fogyasztási cikkek piacára is beléptek. Az ott dolgozó mérnökök ezt a feladatot kihívásnak élték meg, hiszen teljesen mást kellett elkészíteniük mint amivel eredetileg foglalkoztak.
Az Elektronika cégnél a játékokon kívül készültek televíziók, számológépek, számítógépek, kazettás és orsós magnetofonok, de még szintetizátorok is.

A gyártó leginkább elektromos játékainak köszönhetően lett népszerű a Szovjetunióban és tett kétes hírnévre szert a világ többi részén.
A kétes hírnév első sorban annak volt köszönhető, hogy a szovjet gyártó lényegében különösebb átalakítás és változtatás nélkül vette át a legnagyobb gyártók termékeit és készítette el belőlük a saját változatát.

Ennek a ténykedésnek az áldozata lett többek között a Milton Bradley több játéka (Senso, BigTrak), a Casio (VL-1 szintetizátor)  vagy a Nintendo akiknek különböző kvarcjátékait másolták le szolgai módon az Elektronika mérnökei.

A mai napon a kvarcjáték vonal egyik darabját az Elektronika 24-01-est mutatom be nektek. Ez egy viszonylag ismert játék egy az egyben lemásolt változata, ami a későbbi kvarcjáték sorozat első darabja is.
A további darabokat IM betűjellel (ИМ – Игра Микропроцессорная) és számmal látták el - az IM a mikroprocesszoros játék szót rejtette.
A sorozat első darabjai ahogy azt már említettem a Nintendo játékgépeinek másolatai, így többek között a Nintendo EG-26 Egg, a Nintendo OC-22 Octopus, a Nintendo FP-24 Chef és a Nintendo FR-27 Fire is elkészült szovjet változatban.
Ahogy említettem az Elektronika 24-01-es lényegében az első játékgépnek számít, ami még nem kapott a sorozatra jellemző jelzést sem.
Ennek az az oka, hogy itt lényegében a legkisebb változtatás nélkül került átvételre a Nintendo EG-26 Egg. Ezt a játékot a későbbiekben kiadták kicsit átdolgozva Elektronika IM-02 jelzéssel és Nu, Pogodi! címmel.

A Nintendo eredeti játékában a feladat annyi volt, hogy a játéktéren található négy rámpán tojások gurultak lefele, amelyeket az általunk irányított Miki egér figura segítségével kellett kosárba gyűjteni.
A játék a pontszám növekedésével egyre gyorsabb lett, így a feladat is egyre több odafigyelést igényelt. Összesen három élet állt rendelkezésünkre, ebből kellett gazdálkodnunk és kihozni a lehető legtöbb pontot.
Összesen két játékmódban tehettük próbára a tudásunkat. A két játékmód csak nehézségben tért el egymástól, de játékélményben pontosan ugyanazt nyújtották.
Az irányítás a képernyő mellett két oldalt található négy gomb segítéségével volt lehetséges. Ezekkel tudtuk a kosarat tartó Miki egeret mindig a megfelelő rámpához mozgatni.
A játékba két darab gombelemet kellett betenni és máris indulhatott a móka.
Természetesen a játék végén sem kellett kikapcsolni az Elektronika 24-01-est, hiszen egy teljes értékű kvarcóra is helyet kapott a képernyőn, valamint a játék hátán egy támasztólábat is találhattak a gyerekek.
Ennek köszönhetően pedig akár az ágy mellett vagy az íróasztalon is el lehetett helyezni a játékot, ami mutatta a pontosidőt és közben demó módban futott a képernyőn a játék.

A játék 1988-ban készült és a megjelenését követően készült az No megállj csak rajzfilm farkasával a főszerepben a hasonló 1989-ben.
Az Elektronika kvarcjátékok nem számítottak olcsó daraboknak. Az első játékokért 23 rubelt kértek a boltokban, ami akkoriban nem számított kevés pénznek (kb. 12 dollár).
Persze ezek a játékok manapság talán még értékesebbnek számítanak a gyűjtők számára.
A hozzám került darab igazán szép állapotban vészelte át az eltelt éveket, aminek köszönhetően most is tökéletesen működik.
Ezt lehetőségetek lesz nektek is látni remélem majd egyszer, de amíg nem tudom megmutatni nektek ezt a kincset, addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr117014390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyingizik 2022.02.02. 17:01:45

Érdekes, az orosz verziókkal sose találkoztam, pedig cserélgettük (felső tagozat, 80-as évek) nekem a napelemes Casio búváros volt, másiknak a Western Saloon, volt valami cápás, krokodilos, vadászgépes... De egyiken sem emlékszem, hogy cirill betű lett volna, pedig biztos megjegyeztem volna mert (sajna) tagozatos oroszra írattak be a szüleim.

mbx porsche · http://matchboxmemories.hu 2022.03.16. 21:56:01

Ezek szerint az enyém akkor a második kiadás volt, mert egér helyett már farkast kellett benne "irányítani". Nem is ezüst, hanem piros színű. Emlékszem, 200 és 500 pontnál hagyott kicsit szusszanni, akkor visszalassult egy rövid időre.
Egy vagy két éve édesanyám meglelte és oda is adta, eredetileg is ő vette nekem a lengyel piacon. Sajna az elemtartó fedele hiányzik, de az gyermekkoromban is folyton lejárt.
süti beállítások módosítása