Érdekes és ritka kínai játékok 5.
2021. szeptember 27. írta: ToyaHSW

Érdekes és ritka kínai játékok 5.

Ezen a héten sem maradhat el a már hagyománnyá váló régi kínai játékokkal foglalkozó bejegyzés. Ebben a sorozatban igyekszem olyan kínai játékokat bemutatni nektek, amelyekkel nem valószínű hogy a hazai aukciós oldalak kínálatában találkoztok majd, de ha mégis akkor legalább tudjátok mivel is van dolgotok.
Ezúttal ismét hoztam öt érdekes és ritka játékot, így érdemes lesz most is velem tartanotok.

Vágjunk is rögtön a közepébe!

A képeken az ME-776-os számot viselő játékot láthatjátok, ami találóan a Monkey on Elephant nevet kapta. Az elemes játék neve mindent el is mond a játékról.
Egy lépegető elefántról van szó, aminek a hátán egy forgó napernyő alatt ücsörgő majom van.
Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy ebből a játékból egy hiánytalan dobozos változatot beszerezni szinte lehetetlen feladatnak számít.
Elképzelhető, hogy ráakadtok kevésbé sérült darabra, de 100 dollár körül azért is kell majd fizetnetek.

A képeken az ME-611-es számot viselő targoncást láthatjátok, ami ismét egy ritka fehér hollónak számít. Nem beszerezhetetlen a játék, de azért egy eredeti dobozos hiánytalan darab gyakorlatilag valahol 60.000 Ft körüli áron forog a külföldi oldalakon.
Egy igazi bolygókerekes csodáról van szó, amit a vezető mozgó kezei és a platón található villogó fények dobnak fel.
Nekem nagyon tetszik ez a kínai játék is. A kidolgozása alapvetően igényes és a festés is egészen szép lett.

Csak hogy legyen egy kis képzavar. A képen látható autó is az ME-611-es számot kapta, igaz a kínai gyártóktól kapott még egy ST-I jelet is.
Így pedig már egy teljesen más stílusú játékot kapunk. Ez egy olimpiai győztes autó, ami hemzseg az érdekességektől. A kocsi alapból szinte 100%-ban megegyezik a rendőrségi autóval, mindössze kabrió lett belőle.
Ezen kívül az utastérben három embert lehet találni. A hátsó ülésen található emberke egy kupát tart a kezében.
Vannak itt világító fények, amelyek a bolygókerekes játékok elengedhetetlen kellékeinek számítanak.

A képeken az ME-763-as lovagot láthatjátok. Az ME jelzésből már tudhatjátok, hogy ez egy elemes játék. A lemezből készült lovon ülő lovag a bekapcsolást követően szépen elindult előre is addig lépegetett amíg a gyerekek ezt élvezték.
Igazán egyszerű megoldású játék és bár kicsit furcsán mutat a 8 lábú ló, de ezen gyorsan lépjünk is túl :)

A kínai gyártók is készítettek igazán érdekes és különleges járműveket. Ezek sorát erősítette az ME-662-es helikopter is, ami egy elemes, lendkerekes játék volt.
A szerkezet benne alapvetően lendkerekes, de néhány fényt is kapott a játék amihez már szükség volt az elemes megoldásra. Az igazán érdekes az a helikopter közlekedésének iránya, a rotorok és az utasok elhelyezése.
Igazi futurisztikus megoldás, ami persze soha nem vált valósággá.
Ennek ellenére játékként megvásárolhatjátok. Valószínűleg a külföldi aukciós oldalakon könnyen találhattok eladó darabokat, de azért mélyen a pénztárcába kell majd nyúlnotok.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt  teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr516702148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása