Régi játékokkal is van munka 10. - 5.rész
2021. július 02. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 10. - 5.rész

rjvm10_5_1.JPG

Ahogy azt megszokhattátok már a pénteki napon valami régi játékot igyekszem ismét régi formájába hozni. A rovatban megújult már távirányítós autó, bolygókerekes kisautó, RC irányítású terepjáró és számtalan kisautó is.
Ezúttal a PIKO által gyártott Jumbo munkagépet vettem kezelésbe, ami nagyon sok hibával és hiányossággal várt engem. A Jumbon végzett munka ennek köszönhetően legalább annyira felújítás mint átalakítás, de azért mindenképpen érdemes követni a folyamatot nektek is.

Az első részben a játékot kívülről vettem szemügyre és a terveimet vázoltam, míg a második részeben egy alapos takarításon esett át ez a régi játék, míg a harmadik részben a tervezett felépítményt ismerhettétek meg, míg a negyedig részben el is készült a tervezett markolós felépítmény a játékhoz.
A mai epizódban az alvázra igyekszem majd figyelmet fordítani.
Ha emlékeztek még az induló állapotra, akkor tudhatjátok hogy a vezérlő ki volt esve a helyéről, mindenfelé kábelek lógtak és az elemtartó fedele is hiányzott a játékról.

Érdemes tudnotok, hogy a legritkább esetekben szokott tönkremenni a régi távirányítós játékokban található villanymotor. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne találkozhatnátok hibás darabokkal, de ez tényleg nagyon ritka.
A szükséges törődést azért ezek a 40 évek aprócska motorok is igénylik. Érdemes őket alaposan megtisztítani és megkenni egy kicsit. A kenésnél igyekezni kell a tengely mind a két végére juttatni kenőanyagot, ami lehet akár varrógépolaj is.
Egy ilyen aprósággal nagyon sokat tehettek a villanymotorért, amit az majd meg is hálál nektek.
Szóval a belsőrész takarítása és a villanymotor kenése után figyelmet fordíthattam a lógó vezetékekre és a beesett kapcsolóra.
Szerencsére a kapcsoló nagyon egyszerűen visszaszerelhető volt a helyére, a vezetékek forrasztása is egy egyszerű művelet, így már csak az elemtartó fedelét kellett pótolnom lényegében.
Ezt a már említett másik alvázról emeltem át és tökéletesen megfelel a célnak.
A próba előtt még azért levettem a hernyótalpakat is. Ezek a hernyótalpak az évek alatt lényegében össze tudnak gyógyulni a műanyaggal, így érdemes óvatosan lefeszegetni azokat a helyükről. Ha nagyon nem akarna lejönni, akkor egy kis hajszárítós melegítést bevethettek a siker érdekében.
Nekem sikerült leszedni a hernyótalpakat gond nélkül, így jöhetett egy alapos mosás, majd pedig a visszahelyezés.
Már a leszedésnél is, majd az azt követő visszarakásnál is érdemes figyelnetek arra, hogy a kiskerekek közül néhány darab leeshet a helyéről. Ne ijedjetek meg, mert ez ennél a játéknál teljesen természetes jelenség. Ha leesett a kerék, akkor egyszerűen toljátok azt vissza a helyére. Nincs rögzítés és nem hiányzik semmi a tengelyről.

Ezt követően nem volt más hátra mint a próba, amihez egy darab 4.5 V-os elemre volt szükségem. A játék természetesen gond nélkül működött, így már tényleg csak pár apróság van hátra a teljes befejezésig.
Ezekre az apróságokra majd a jövő héten fordítok figyelmet, így azt javaslom akkor is tartsatok majd velem.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr8516611322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása