Szovjet Tu-144 lemezrepülőgép
2021. június 24. írta: ToyaHSW

Szovjet Tu-144 lemezrepülőgép

tu-144_1.JPG

A szovjet játékgyártás tele van érdekes játékokkal. Most egy felajánlásnak köszönhetően bőségesen érkezett hozzám az egykori Szovjetunióban gyártott játék, amelyeket majd igyekszem legjobb tudásom szerint bemutatni nektek.
Elsőként egy aprócska, de szerintem igazán érdekes játékot a Tu-144-es alapján lemezből elkészített repülőgépet mutatom be nektek.

Persze a játék bemutatása előtt mindenképpen érdemes néhány szót ejteni a legendás Tu-144-es repülőgépről is. A Tu-144-es repülőgép 1968 decemberében szállt fel először és a próbarepülések után 1970 májusában elérte a 2 Machos sebességet és ezzel a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe lett.
A hasonlósága a Concordhoz nem véletlen, hiszen a verseny a nyugati és a keleti blokk országai között nem volt mentes az ipari kémkedéstől sem.
A Tu-144 1974-ben kezdte meg menetrendszerű repüléseit az Aeroflot flottájában, de 1980-ban a rendkívül magas üzemeltetési költségek miatt felhagytak a Tu-144-essel való utaztatással.

Persze a Tu-144-es ettől függetlenül a szovjet tudás, dicsőség és siker mintapéldánya volt, amit igyekezett a rendszer minden területen meg is lovagolni.
A Tu-144-es számtalan területen (filmek, képek, bélyegek) feltűnt és ezek közül a területek közül nem maradhattak ki a játékok sem.
Számtalan játékot készítettek az egykori Szovjetunióban a repülőgép alapján, amelyek közül most egy végtelenül egyszerű lemezből készült változatot mutatok be nektek.
Az egyszerűségéből kiindulva ez a játék valószínűleg a legkisebbeknek készülhetett, akik még annyira nem voltak tisztába a Tu-144-es formájával és a delta szárny kellően elvarázsolta őket.
A gép egy gurulós játék, ennek megfelelően szabadon futó kerekek kaptak helyett alul rajta.
A lemezből készült repülőgépen egyszerű festett dekoráció kapott helyet. A kör alakú ablakok kék, az orr rész és a delta szárny pedig sár ga dekorációt kapott, ezen kívül a repülőgépen az Aeroflot felirat és egy címer található felül, míg a szárny alsórészére a lajstromszámot és a jellegzetes hajtóművet festették fel a gyártók.
A hátsó vezérsík és a futóművek műanyagból készültek. A futóműben egyszerűen két tüske közé illeszkedtek be a kerekek, így szinte borítékolható volt hogy kicsit durvább játék esetében egyszerűen kiesnek majd a helyükről, ami sok játéknál meg is történt.

Nem volt ez másképp a hozzám került játék esetében sem, így nyomtatással pótoltam a hiányzó kerekeket, amelyeket egyszerűen betudtam illeszteni a helyükre.
A játék ettől a hibától eltekintve igazán szép állapotban maradt meg, ami nem kis szó. A festés gyönyörű és a lemezen sincs egy horpadás sem. Szerintem egy igazi érdekesség ez a régi szovjet játék, amire mindenképpen érdemes figyelmet szentelni.
Szerencsére a múzeumban majd Ti is nosztalgiázhattok ezzel a játékkal, de addig jönnek a megszokott fényképek.

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr9016603952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása