Régi játékokkal is van munka 9. - 3.rész
2021. április 02. írta: ToyaHSW

Régi játékokkal is van munka 9. - 3.rész

dmszformula_14.JPG

Ahogy azt megszokhattátok az elmúlt időszakban, ebben a rovatban egy-egy régi játék felújítását kísérhetitek figyelemmel. A rovat indulása óta megújult már itt kisautó, távirányítós Forma 1-es kocsi, RC irányítású terepjáró és még egy bolygókerekes autó is.
Most egy igazi hazai retro klasszikusba, a DMSZ által gyártott Formula 1-es műanyag autóval igyekszem valamit kezdeni.

Az első részben még csak a hiányosságokat mértem fel és a takarítást végeztem el a járművön, a második részben egy új versenyző foglalta el a helyét az ülésben.
A mai napon a motor pótlásával folytatom majd a felújítást.

A motor az én játékomról hiányzott, de mivel van 3D-s nyomtatóm és a játék is műanyagból készült, így elég egyértelmű volt, hogy a pótláshoz itt is bevetem majd ezt a rendkívül hasznos eszközt.
Ehhez azonban előtte le kellett modellezni az eredetihez hasonlító motort, amihez megfelelő fényképeket kellett vadászni az interneten. Szerencsére a képvadászat egészen könnyen ment, így már csak a modellezéssel kellett foglalkoznom.
A motor rögzítése úgy volt megoldva eredetileg, hogy becsúszott a megfelelő helyre, ahol aztán a kocsi műanyagja megtartotta kellő szorossággal a helyén.
Ehhez elég pontosan kellet tméretezni a tervezett modellt, amit egy fénykép alapján kellett ráadásul elkészítenem. Előkerült a tolómérő és a 3D rajzolóprogram, majd elkezdtem tervezni az alkatrészt. Annyira nehéz dolgom azért nem volt, hiszen a DMSZ-nél rendkívül egyszerűre tervezték ezt az alkatrészt (is). Az elnagyolt motoron azért annyi látszik, hogy 16 hengeresnek tervezték és a kipufogó messzire nyúlik hátra.
Ezekre a részletekre azért oda kellett figyelnem.

A végeredmény valami ilyesmi lett:

dmsz_motor.jpg

Ezután jöhetett a próba nyomtatás. Mikor az első nyomtatás elkészül és kezembe veszem az alkatrészt, akkor még tudok finomítani a részleteken és a méreteken. Ebben az esetben is ez történt, amit a végleges nyomtatás követett.
A felesleges nyomtatási anyagok és alátámasztások eltávolítása után be is próbálhattam a kész darabot a helyére, ami szerintem egészen jól sikerült.
Ezzel a motort is kipipáltam a viszonylag hosszú sorban. A jövő héten a tengelyekkel és a kerekekkel foglalkozom majd egy kicsit.

Tartsatok velem akkor is!

RÉGI JÁTÉKOD VAN? NE DOBD KI! NE ADD EGY NEPPERNEK! TUDD INKÁBB JÓ HELYEN, AHOL MEGŐRZIK ÉS VIGYÁZNAK RÁ!

Kövesd munkámat a Facebookon és a többi közösségi oldalon! Ha szeretnél segíteni anyagilag, akkor itt teheted meg, ha játékokat szeretnél felajánlani a leendő múzeumba, akkor a toyahsw@gmail.com címre küldj üzenetet és megbeszéljük a részleteket! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmuzeum.blog.hu/api/trackback/id/tr5716488596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása